Megjelent a határozat az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről

Megosztás

szerda esti Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről, mely szerint két lépcsőben emelik a béreket, az első ütemben 2023. július 1-jével, második ütemben 2024. március 1-jével.

A határozat előírja a pénzügyminiszternek, hogy „gondoskodjon a béremelés első üteméhez igazodóan az egészségügyi szakdolgozók béremeléséhez szükséges 41,5 milliárd forint; az egészségügyben dolgozók béremeléséhez szükséges 8,4 milliárd forint többletforrás biztosításáról” az Egészségügyi Alapon keresztül.

A béremelést a közlönyben megjelent rendelet szerint úgy kell végrehajtani, hogy 2024. március elsejére az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi átlag alapbér 37 százalékát.

Rétvári: 11 százalékkal emelkedik az orvosok bére januártól

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek azt nyilatkozta szerda este, hogy az orvosoknak januártól 11 százalékkal emelkedik a bére. „Ezzel egy kezdő orvos bére 619 ezer forintról 687 ezer forintra nő. Egy pályája közepén járó, 21-25 év gyakorlattal rendelkező orvosnak a bére 1,5 millió forintról 1,65 millióra emelkedik. A legtapasztaltabb, 40 éve pályán lévő orvosnak 2,1 millióról 2,38 millió forintra fog nőni a bére” – idézik az államtitkárt.

Forrás: Telex.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek