Sokkoló öngyilkosság a ceglédi kórházban, a mélybe vetette magát egy beteg

Megosztás

Infúziós állvánnyal törte ki 4. emeleti kórtermének ablakát az idős férfi, majd kiugrott. A kórház elmondása szerint órákig keresték a beteget, de sehol sem találták, holttestére csak másnap reggel találtak rá. Bár egyesek szerint így erősen sántít a történet.

Sokkoló öngyilkosság történt a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban. Karácsony előtt egy idős férfi infúziós állvánnyal kitörte a 4. emeleti kórtermének az ablakát, majd a mélybe vetette magát. A személyzet órákon át kereste a beteget, de sehol sem találták. Holttestére csak másnap reggel bukkantak rá, már nem lehetett megmenteni az életét – írta a Bors.

A lap az esettel kapcsolatban megkereste a ceglédi kórházat is, ám Pusztai Dezső főigazgató csak annyit közölt, hogy a kórház belső vizsgálatot folytat az ügyben, annak lezártáig pedig nem áll módjukban bővebb tájékoztatást adni.

A rendőrség is vizsgálja az esetet, bűncselekmény gyanúja azonban nem merült fel.

“A haláleset körülményeit a Ceglédi Rendőrkapitányság – az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint – vizsgálja. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel” – mondta Szabóné Berki Bianka százados, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek