Szépen halad a munka a sajószentpéteri elkerülő útnál

Megosztás

A Kazincbarcikát nagyrészt, Sajószentpétert pedig teljes egészében, az áthaladó forgalomtól tehermentesítő elkerülő út munkálatai folyamatosan zajlanak.

Nagyszabású útépítést kiviteleznek Északkelet-Magyarországon: a Kazincbarcika vonzáskörzetében található Sajószentpéter és Berente 10,615 kilométer hosszú, 2×1 sávos, új nyomvonalú elkerülőútját építik ki a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában. Ezt az útvonalat több szakaszán is magas töltésen vezetik, így a Sajó helyi árvízvédelmi rendszerének is része lesz. Mindemellett arra is ügyelnek az építkezéskor, hogy a jövőben az utat 2×2 sávosra lehessen bővíteni.

Három szakaszra osztható a munka

A teljes elkerülő út három fő szakaszra bontható, ezek:

  • a 26-os főút és a 27-es főút közötti mintegy 4 kilométeres szakasz.
  • A 27-es főút és a 2606-os jelű Kazincbarcika-Múcsony összekötő közötti szakasz, mely 7 km hosszú.
  • illetve Kazincbarcika elkerülő szakasza a 2606-os jelű Kazincbarcika-Múcsony összekötő út és a 26-os főút között.

A tervek előkészítésének és az ütemezésnek megfelelően most az az első két szakasz megvalósítása történik meg úgy, hogy a 2606-os Kazincbarcika-Múcsony összekötő út nyomvonal-korrekciójával és rekonstrukciójával kötik majd vissza az új utat a 26-os főútra.

Már aszfaltoznak is. A szakasz elején és közepén megindult a pályaszerkezet építése is, és a CKt réteget követően már az aszfalt alap- és kötőréteg próbaszakaszok készültek. Mindemellett ideiglenes út is épül: a 27-es útnál elkészülő körforgalom átadásához van szükség egy terelő út kialakítására az építkezés idejére, itt szintén elindult a kivitelezés. Emellett a 2606-os út körforgalmának földmunkái is elkezdődtek. Az építkezés a forgalmat 2023 tavaszáig ezeken a helyszíneken várhatóan nem fogja befolyásolni. További részletek a Magyarepitok.hu cikkében olvashatók.

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek