Fideszes miniszter: túl olcsó volt az energia nálunk, ez lett a baj és most így jártunk

Megosztás

Tehát a kormány természetesen semmit nem csinált rosszul az elmúlt 12 évben, sőt, túlságosan is olcsó volt az energia hazánkban, ezért érezzük meg jobban a mostani emelkedést. Palkovics László kimondta a lényeget, a Fidesz ismét nem hibázott, miért kellett ennyit fogyasztanunk? Most magunkra vessünk.

Új feladatok, új megoldások – ezzel a címmel tartott előadást Palkovics László a Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvényén. A technológiai és ipari miniszter azzal nyitott, hogy megismételte, amivel néhány hete Orbán Viktor büszkélkedett: Magyarország high-tech ország – valóban van egy felmérésnek egy részlistája, amelyen az ötödik helyen állunk. Persze ez azt jelenti, hogy a külföldi cégek idejönnek, de a környezetet Magyarország biztosítja – tette hozzá. A versenyképességben nem állunk jól, a következő négy év egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy ezen javítsunk.

Az előadás fő témája azonban az energetika volt. A miniszter arról beszélt, hogy a háborút nem akarta senki, de ez a helyzet felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország kitettsége, főleg az energetika terén, mennyire nagy.

„Nem baj az, ha nem fogyasztunk több energiát, mint ami feltétlenül szükséges”

– mondta.

Ami a szélerőműveket illeti: a kormány úgy gondolja, hogy ezeket is engedélyezni fogják. Azt, hogy a hozzáállást jó egy évtized után megváltoztatták, azzal indokolta, hogy változott a technológia, most már kisebb teljesítményű erőművekkel is megbízhatóan lehet sok energiát termelni.

Az ország energiafelhasználásában 35 százalék a földgáz aránya, ha pedig azt is hozzáadjuk, ami gázt a villamos energia és a távhő előállítása során felhasználunk, 43 százalék jön ki, ami „borzalmasan magas”. Ennek a jelentős részét a lakosság és a közszolgáltatások fűtésre használják, amin ha változtatni akarunk, komplex átalakításra van szükség. Ráadásul mindez úgy jött ki, hogy az elmúlt években megugrott a gázfogyasztás, miközben a telek nem lettek hidegebbek – a túl magas fogyasztás kezeléséről azt mondta:

„Egyszerűen túl olcsó volt az energia, ezért aztán így jártunk ezzel a dologgal. Most majd lesz egy automatikus csökkenés.”

(via Hvg.hu)

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek