Óvoda mellett maszturbált egy “gyermekvédő” politikus

Megosztás

Egy republikánus miniszterjelöltet letartóztatott a rendőrség, mert egy óvoda mellett maszturbált egy autóban. Randy Kaufman azzal védekezett, hogy sokat stresszel, és nem látta, hogy a közelben óvoda is van.

Kaufman a Maricopa megyei közösségi főiskolai körzet irányító testületébe pályázik, és állítólag a megyei közösségi főiskola rendőrsége közelében sikerült maszturbálnia. A rendőrségi jelentés szerint elfogása után azt mondta: ezt jól elszúrtam. A jelentés szerint a rendőrség egyik tisztje megközelítette Kaufman parkoló járművét, és meglátta a férfit lehúzott nadrággal.

A politikus állítólag egy telefonra szegezte a tekintetét maszturbálás közben. Az autóban magán könnyítő politikus láthatták a közelben járó biciklisek és az óvoda udvarán játszó gyerekek is.

Kaufman ugyan felfüggesztette a kampányát, de a nevét a jelöltek sorából már nem lehet kivenni, és néhány ember előre is szavazott, még az incidens előtt. Külön érdekes fejlemény, hogy a politikus nemrég azzal kampányolt, hogy meg akarja védeni a gyerekeket a progresszív baloldaltól.

Kapcsolódó cikkek