„Gyurcsányék mellett csak a Momentumnak lehet jövője, a többiek bohóckodások”

Megosztás

Kemény szavakkal illette az egykori LMP-alapító Schiffer András az ellenzéket: szerinte a DK-n és a Donáth Anna vezette Momentumon kívül a többi párt politikai értelemben nem létezik.

A Mandinernek adott interjút Schiffer András, aki többek között az ellenzéki szereplőkről, valamint a DK néhány hete bejelentett árnyékkormányáról is beszélt. A Demokratikus Koalíció szerinte kompetenciában levő előnyét nem tudta kimutatni az árnyékkormánnyal, noha a pártnak van egyedül szervezeti ereje és a kormányzati kompetencia nyomai is leginkább nála fedezhetők fel.

Az LMP alapítója úgy látja, az árnyékkormányt időzítésben és a tagokban is „elkúrták”, ráadásul a válság kezelésére sem született értelmezhető javaslatuk”. „Ez így egyben inkább azt a képzetet erősíti, hogy van egy összjáték a Szemlőhegy utca és a Karmelita között” – summázta Schiffer.

Az egykori politikus úgy fogalmazott: Gyurcsányék mellett csak a Momentumnak lehet jövője, méghozzá Donáth Annával, míg “a többiek politikai értelemben nem léteznek, csak bohóckodások”.

Schiffer a háborúról is szót ejtett: „Egyelőre az Egyesült Államok biztosan nyer, az Európai Unió biztosan veszít rajta” – mondta A volt LMP-s politikus szerint Ukrajna katasztrofális helyzetben lesz, még akkor is, ha sikerül kiűzni az oroszokat. Az ügyvéd hozzátette: “gondolom, már lesben állnak azok a hiénák, akik az újjáépítésből szeretnének extraprofitot realizálni.”

via Mandiner, hvg.hu

Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és a vidék valódi híreinek bemutatásához, kérjük erre a linkre kattintva támogassa munkánkat!

Kapcsolódó cikkek