Tovább zöldül Miskolc, újabb fákat ültettek

Megosztás

Hétfőn a 26-os út bevezető szakaszán indult el az akció, amelynek részeként 70 újabb fát ültetnek el a városban. Míg a Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai elhelyezték a juharfákat új helyükön, Miskolc főkertésze a növények fontosságáról mesélt a megjelent óvodásoknak.

A négysávos út rendészeti szakközépiskolával szemben található oldalában hét fát ültettek el, ez azonban csak egy része a hétfőn megkezdődött akciónak. Czifrusz Natália városi főkertésztől megtudtuk, hogy a MOL Alapítvány VárosFa programjának részeként került Miskolcra a 70 csemete.

Egy előre meghatározott fajlistáról választhatták ki, hogy milyen típusokat szeretnének elültetni. A körülmények figyelembevételével döntöttek azok mellett, amelyeket 10 helyszínen ültetnek majd el – olyanokat igényeltek a szakemberek, amelyek jól tűrik a városi körülményeket.

A 26-os út Szentpéteri kapuban található bevezető szakasza volt az első ezek közül. „Akkora forgalmat bonyolít ez a rész és olyan környezetterhelésnek vannak kitéve a lakók, illetve a gyalogos- és kerékpáros közlekedők, hogy mindenképpen szükséges a növényzetet fákkal dúsítani” – fejtette ki Czifrusz Natália, hogy mi indokolta ennek a helyszínnek a kiválasztását.

Az akció egy kis pedagógiai jelleget is kapott, ugyanis a környék egyik óvodájából gyermekek csatlakoztak. „Megkerestük az ültetési helyszínekhez közel eső oktatási intézményeket, és felajánlottuk, hogy amennyiben van kedvük, nézzék meg, hogyan helyezzük el a facsemetéket, illetve a környezeti érzékenyítés jegyében egy kicsit beszélgetünk is a gyerekekkel” – zárta a városi főkertész.

Szopkó Tibor mint területileg érintett önkormányzati képviselő csatlakozott az akcióhoz. „Számomra az a legfontosabb, hogy az itt élők nyugodtabb körülmények között élhetnek majd: védettebbek lesznek a zajoktól és a komfortérzetük is nőhet” – tette hozzá az alpolgármester.

Forrás: Minap.hu

Kapcsolódó cikkek