Szijjártó szeptemberben hallani sem akart nyolcadik szankciós csomagról… amit most megszavaztak a fideszesek

Megosztás

Magyarország megszavazta a nyolcadik szankciós csomagot is Oroszországgal szemben, ahogy az eddigieket is – miközben a kormányzat a brüsszeli szankciókat teszi felelőssé minden bajért.

Az, hogy Szijjártó Péter szeptember második felében határozottan kijelent valamit, egyértelműen állást foglalva a szankciók ellen, az eddig sem és most sem akadályozta meg abban a “nemzeti oldalt”, hogy ismét megszavazza az EU-ban az oroszokat sújtó intézkedéseket. Amit ugyanúgy a külügyminiszter jelentett be.

A részletekről Juszt László tett közé egy írást a közösségi médiában. Íme, változtatás nélkül.

“El kell felejteni a nyolcadik szankciós csomagot, az ugyanis csak tovább mélyítené a nehézségeket. Az Európai Unió végre fejezze be a nyolcadik szankciós csomag emlegetését, fejezze be minden olyan intézkedés kilátásba helyezését ami az energiaellátási válságot még mélyíti, még súlyosbítja.” – jelentette ki Szijjártó New Yorkban. (MTI 2022.09.20. 08:10)

“Az Európai Bizottság szeptember végén tett javaslatot az Oroszországgal szembeni nyolcadik szankciócsomagra. A nyolcadik szankciós csomagot Magyarország is megszavazta.” Szijjártó Péter ezt ma a Facebookon jelentette be.
“Ha az ember szántszándékkal be akarja bizonyítani, hogy nem ostoba, még ostobábbnak látszik.” (Mervyn Jones)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts