Azzal dicsekszik a magyar külügy, hogy csak Szijjártó tárgyal az EU-ból az orosz külügyminiszterrel

Megosztás

Egészen lelkes, dicsekvő közleményben tudatja a világgal a magyar külügy az MTI-n keresztül, hogy az EU-ból egyedül a magyar kormány ült le tárgyalni Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban.

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov találkozójából annyi derült ki, hogy valószínűleg nem kerül sor az ukrajnai béketárgyalások megkezdésére, és hogy Szijjártó arra panaszkodott Lavrovnak, hogy az orosz–ukrán háború következményeit Magyarországon is érezni lehet az elszabadult infláción vagy a menekültáradaton keresztül.

A magyar kormány az EU többi országával ellentétben sokkal barátibb kapcsolatot ápol az Ukrajnát megszálló Oroszországgal, ami miatt nyugatról gyakran éri bírálat Magyarországot, és még az ősi jóbarát Lengyelországgal is megromlott emiatt a viszony. Valószínűleg erre utalhatott Szijjártó is az alábbi megszólalásában:

„Erre persze lehet, hogy most otthon majd főleg az ellenzéki képviselők, megmondóemberek vagy az ellenzéki sajtó képviselői azt mondják, hogy akkor én is minek találkoztam Szergej Lavrovval, de én azt gondolom, hogy a béke párbeszéd nélkül nem fog létrejönni. Hogyha az elkövetkezendő időszakban a békéről nem jönnek létre tárgyalások, akkor a világ még súlyosabb következményekkel fog szembesülni, amiket jó lenne megelőzni.”

Forrás: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek