Az év végére kiderül, mi lesz az Uniós pénzek sorsa

Megosztás

November 19-ig kapott haladékot a kormány, hogy javaslatait átültesse a magyar jogrendbe.

Öt pontban szedte össze a legfontosabb tudnivalókat a Political Capital az Európai Bizottság vasárnapi, Magyarországgal kapcsolatos döntéséről:

  1. Az Európai Bizottság bejelentése nem meglepetés, hiszen az uniós források felfüggesztéséről szóló javaslat már korábban is kiszivárgott. Az azonban nagyon fontos, hogy a döntés nagyjából „csupán” 3000 milliárd forintot érint és nincs szó a korábban keringő 6400 milliárd forintos összegről.
  2. A Political Capital kulcsfontosságú elemként emelte ki, hogy az uniós költségvetési biztos, Johannes Hahn kijelentette, hogy ha a magyar ajánlásokat megfelelő módon ültetik törvénybe és alkalmazzák a gyakorlatban, azok alkalmasak lehetnek a feltárt, főleg korrupciós, problémák kezelésére. Ez arra utal, hogy a két fél megállapodott a jogállamiság kérdésében, így most a magyar térfélen pattog a labda.
  3. A magyar kormány kommunikációjában a külföldi partnerek felé kompromisszumkészségét fogja hangsúlyozni, befelé pedig részben a megállapodás megszületéséről, részben pedig az állítólagos politikai nyomásról fog beszélni az elemzők szerint.
  4. A magyar kabinet november 19-ig vállalta, hogy a javaslatait átülteti a jogrendbe. A Political Capital értékelésében az áll, hogy a lépések gyakorlati eredménye csak hosszú távon fog meglátszani, egyelőre az is kérdés, hogy mindez elég lesz-e vajon a Bizottságnak ahhoz, hogy megszüntesse az eljárást. Azonban ha meg is szüntetik, a jogállamisági mechanizmus bármikor újraindítható.
  5. Az Európai Tanácsnak nagyjából 1-3 hónapja van arra, hogy döntsön a Bizottság javaslatáról, ezt minősített többséggel teheti majd meg. A magyar kormány ugyan kérheti, hogy az ügyet vegyék fel az Európai Tanács napirendjére, így nyújthatja el az eredeti, 30 napos döntési határidőt. Az nagyjából tisztán látszik, hogy december 31-re tudni fogjuk, mi lesz a sorsa a Magyarországnak szánt uniós forrásoknak, ideértve a helyreállítása alap pénzeit is.

Kapcsolódó cikkek