Új információ: ez okozhatta a tragikus miskolci pinceomlást

Megosztás

A lapunk birtokába jutott információk szerint a pincében egy hat méter átmérőjű, kör alakú helyiséget kívántak kialakítani, ezzel a munkával bízták meg a három férfit, akik a tragédiában életüket veszítették.

A három férfi egy keskeny vágattal indult, hogy kialakítsák a fent említett borozó részleget. Értesüléseink szerint a munka kivitelezése során semmilyen biztosítást nem alkalmaztak, így nem voltak beszerelve tartógerendák, hogy megtartsák az esetlegesen a mennyezetből lehulló kődarabokat, vagy, hogy megakadályozzák a mennyezet teljes beomlását.

Informátorunk szerint a tragédia elkerülhető lett volna megfelelő alátámasztással és biztosítással. Véleménye szerint fenyőfával vagy akácfával kellett volna alátámasztani a mennyezetet, hiszen ezek a fák a legalkalmasabbak erre a feladatra, mivel, ha az alátámasztás ellenére is omlásveszély lenne, akkor recsegésük jelzi a helyiségben tartózkodók számára a veszélyt, így van idejük kimenekülni a járatból.

Értesüléseink szerint a három fiatal férfit nem hivatalosan dolgoztatták, ráadásul nem volt tapasztalatuk hasonló munkák, átalakítások kapcsán. Feltehetőleg ez a tapasztalatlanság és a szakértelem hiánya vezetett ahhoz, hogy nem alkalmaztak kellő biztosítást. Az üreg kialakítása során a mennyezetet és az oldalfalakat is átalakították, amikor az üreg mérete elért egy kritikus nagyságot, akkor a mennyezet nem bírta tovább a saját súlyát és egy nagyságrendileg négy méter átmérőjű kő maga alá temette a három férfit. Egyiküket teljesen, a másik két áldozatot csak részben, a mentés során őket tudták előbb kihozni a pincéből. Az omlást követően feltehetőleg mindhárman azonnal életüket vesztették.

A rendőrség foglalkozás közben elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást az ügyben ismeretlen tettes ellen, ám eddig még senkit sem hallgattak ki tanúként vagy gyanúsítottként.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek