Fizetnek a gazdagok, olcsóbbak a gyógyszerek -elfogadták Biden adócsomagját

Megosztás

A demokrata többségű képviselőházon is átment pénteken az a 430 milliárd dolláros törvénycsomag, ami jelentős változásokat hozhat az Egyesült Államokban. A csomag egyik része ugyanis a klímavédelem, illetve az ezzel összefüggő új szabályok, amik extra forrásokat szabadítanak majd fel a gazdagabb vállalatokra kivetett adók növelésével.

Reuters szerint ez az USA történetének eddigi leghangsúlyosabb klímatörvénye, mivel általa jelentős forrásokat lehet majd bevinni a területre, illetve az ide tartozó célok megvalósítására. A republikánus képviselők és a kritikusok azonban nem tartják kivitelezhetőnek ezeket.

A törvénycsomagot hosszú hónapok munkája előzte meg, és része még többek közt a receptre kapható gyógyszerek árainak mérséklése, valamint állami támogatás nyújtása azoknak a befektetőknek, akik tiszta energiaforrásokkal dolgoznának.

Az Inflációcsökkentő Törvény néven is ismert csomagot a szenátus múlt vasárnap hagyta jóvá – ezután került a képviselőház elé, ahol 220-207 arányban szavazták meg. Joe Biden amerikai elnök a jövő héten írhatja alá.

Az elnök várhatóan országjáró kampányútján is felhasználja majd a törvényt, hogy a demokrata képviselőket népszerűsítse a közelgő félidős választások előtt.

Forrás: HVG.hu

Kapcsolódó cikkek