Elhunyt a két foci-világbajnokságon is részt vevő labdarúgónk, Tóth József

Megosztás

A máig rekordnak számító 10-1-es győzelmünk alkalmával pedig gólt is szerzett. Újabb volt újpesti futballistát gyászolunk.

Életének 71. évében meghalt Tóth József, az Újpest 56-szoros válogatott labdarúgója – közölte az MTI. Az UTE közösségi oldalának tájékoztatása szerint temetéséről a családdal egyeztetve később intézkednek.

Tóth József Mosonmagyaróváron született, ott kezdett futballozni, 1969-ben Pécsre, majd 1975-ben Újpestre került. Utóbbi klubnál 1984-ig szerepelt, 268 mérkőzésen három gólt szerzett, a lila-fehérekkel kétszer volt bajnok (1977/78, 1978/79) és kétszer nyert Magyar Kupát (1982, 1983) – írja a Telex.

1984 és 1986 között az MTK-VM színeiben szerepelt az élvonalban, majd a finn IF Kraft csapatában fejezte be karrierjét. A finn bajnoki szünet idején – 1986 novemberétől – az Erzsébeti SMTK színeiben játszott az NB III.-ban.

Tóth József a magyar válogatottban 56 alkalommal lépett pályára 1974 és 1983 között, és egy gólt szerzett, tagja volt az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon szerepelt csapatnak. Egyetlen válogatottbeli gólját 1982-ben, az azóta is rekordnak számító, Salvador elleni 10–1-es győzelem idején érte el.

Az újpestiek a közelmúltban veszítették el Tóth József ugyancsak válogatott csapattársait, az Aranylabda-szavazáson is méltatott Törőcsik Andrást és az 1986-os csapatban szereplő Kardos Józsefet.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek