Bárki által pénzért rendelhető “pápai áldással” dicsekedett Semjén Zsolt

Megosztás

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke keddi Facebook-posztjában büszkélkedett azzal, hogy hatvanadik születésnapja alkalmából apostoli áldásban részesítette Ferenc pápa. Az oklevélről feltöltött képhez csak annyit írt, hogy „Kedves meglepetés”. Apró érdekesség a történetben, hogy ezt az “áldást” bárki megrendelheti pár ezer forintos értékben.

Bár a bejegyzésben Semjén Zsolt nem állította, hogy személyesen Ferenc pápa volt ilyen figyelmes, de a poszt ezt sugallta. Az áldás azonban valójában bárki által megrendelhető egy vatikáni honlapon, jelenleg 18 és 26 euró közötti összegért, plusz postaköltség. Egyházi események (házasság vagy házassági évforduló) mellett olyan világi alkalmakra is vannak itt áldásminták mint a születésnap. Utóbbi eseményre a Hang egyik munkatársa is rendelt egyet néhány hónappal ezelőtt, a szállítással együtt 13 ezer forintot fizetett érte.

A honlapon látható, hogy a Ferenc pápát ábrázoló portré és a mintázat is teljesen megegyezik a Semjén Zsolt által kapottal.

Mint a Magyar Kurír 2019-es cikkében megírta, a pápai áldást az Apostoli Alamizsnahivatal (Elemosineria Apostolica) állítja ki, a Szentszéknek az a hivatala, amely a pápa nevében a szegényeket segítő szeretetet gyakorolja. Az áldással kapcsolatban felmerülő költségek kizárólag az oklevél elkészítésének és postázásának a költségét tartalmazzák, valamint azt a hozzájárulást, amely a pápa karitatív tevékenységének támogatását segíti – tették hozzá, hangsúlyozva, hogy magyar nyelven is kérhető az áldás.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek