Ungár Péter is megcélozza az LMP társelnöki posztját

Megosztás

Ungár Péter is indul az LMP társelnöki posztjáért az augusztusi tisztújításon – számolt be a Telex.

Az LMP-t jelenleg Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté vezeti társelnökként. Ungár úgy tudja, hogy kettőjük közül csak Schmuck maradna társelnök, Kanász-Nagy egyéb pozícióért indul majd a párton belül.

Ungár, aki eddig a párt titkára is volt egyben, azt mondta az elképzeléseiről, hogy:

„Én azt tudom ígérni, hogy ha az LMP-sek úgy döntenek, hogy engem megbíznak ezzel a feladattal, azért fogok dolgozni, hogy egy olyan párt legyünk, ami komolyan veszi a magyar embereket, nem teljesen értelmetlen, egy-bites lózungokat mondunk nekik, meg hogyha ránk szavaznak, akkor jön a tejjel-mézzel folyó Kánaán.”

Azt is elmondta, hogy megválasztása esetén nem fognak közeledni a Párbeszédhez.

Kapcsolódó cikkek