A parlamenti képviselők ezentúl 92 és 350 ezer forint közötti benzinpénzt kapnak havonta

Megosztás

Az országgyűlési törvény egy múlt heti módosítása értelmében a korábbinál 10 százalékkal többet tankolhatnak a parlamenti képviselők közpénzen – írja a 24.hu.

A jogszabály ugyanakkor eddig is igen nagylelkű volt. Még egy Budapesten lakó képviselő is havi 2500 kilométerre elegendő pénzt kapott üzemanyagra, a többiek pedig

a fővárostól való távolságtól függően havonta 4000-6500 kilométerre elegendő üzemanyagot tankolhatnak a benzinkártyával.

Az egyéni mandátumot nyert képviselők emellett még az alapján is kapnak benzinpénzt, hogy mekkora területű körzetben győztek. Így a lap szerint legalább 2750 kilométer, de a legtávolabbi és legnagyobb választókerületből érkező képviselő akár 10 400 kilométernyi út megtételére elegendő pénzt is kaphat a képviselői üzemanyagkártyára.

Egy átlagos, 100 kilométerenként 7 litert fogyasztó autó tulajdonosa így a 480 forintos hatósági árral számolva

legalább 92 400 forintot, de akár 350 ezer forintot is kaphat üzemanyagra.

A portál szerint a Kocsis Máté és Simicskó István által benyújtott törvénymódosítás indokolása ennyi volt:

„A választókerületek méretének arányosabb figyelembevétele mellett módosul a képviselői üzemanyag költségtérítés mértéke.”

Kapcsolódó cikkek