Másfél évtizede nem vettek fel ilyen kevés hallgatót óvodapedagógusnak

Megosztás

Óriási a hiány a szakmában, ráadásul a felvettek száma a jövőt illetően sem ad okot bizakodásra.

Idén 2234-en jelentkeztek óvodapedagógus alapszakra, 600-zal kevesebben, mint tavaly. Pénteken nyilvánosságra hozták a friss felvételi statisztikákat, amelyekből már az is kiderült, hogy összesen 892-en kerültek be óvodapedagógus képzésre – írja az Eduline.

Az elmúlt években folyamatosan csökkent az óvodapedagógusnak készülők száma – 2022-ben már csak feleannyi jelentkező volt, mint például öt éve -, a felvettek száma pedig 2006 óta nem volt olyan alacsony, mint idén.

A folyamatosan csökkenő számok mögött több tényező állhat: az alacsony kezdő fizetések mellett alighanem a felvételi szabályok 2020-as szigorítása (azóta kötelező a felvételihez legalább egy emelt szintű érettségi) is komoly szerepet játszik. Az elsőévesek közül ráadásul nem mindenki jut el a diplomaszerzésig, a statisztikák szerint minden harmadik-negyedik óvodapedagógus szakos lemorzsolódik.

Pedig óriási hiány van a szakmában: jelenleg 1015 álláshirdetést dobott ki a közszféra állásportálja, a közigállás.gov.hu az “óvodapedagógus” keresőszóra.

Forrás és további részletek: Eduline.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek