Sajószentpéteren sem tudott nyerni az ellenzéki jelölt, pedig itt nem is indult fideszes

Megosztás

Az egyik független jelölt aratta le a babérokat Borsodban, nem az, akit az ellenzék indított. Más városokban többségében fölényes Fidesz-győzelem született. Az embereket sem a súlyos korrupciós ügyek, sem a mostani húsbavágó megszorítások nem zavarják, a jelek szerint. Igaz, mindenhol igen csekély volt a szavazási hajlandóság.

Tizenegy településen tartottak időközi választást vasárnap, és az eredményekben nemigen mutatkozott meg semmiféle kormányellenes hangulat az új katatörvény vagy a rezsicsökkentés-csökkentés miatt: a papírforma Mezőtúr és Esztergom mellett a nehezebb falatnak ígérkező Szentendrén is nyert a Fidesz. Az ellenzéki jelölt azt a Sajószentpétert sem tudta behúzni, amely az egyik utolsó baloldali vidéki fellegvárnak számít, és ahol a Fidesz nem is indított jelöltet – írja a Telex.

Mezőtúron a Fidesz-KDNP jelöltje, Szűcs Dániel a szavazatok 57,85 százalékával lett polgármester a TEKE nevű helyi civil szervezet jelöltjével szemben, aki mögé az ellenzék is beállt. Esztergomban még nagyobb fölénnyel nyert a fideszes képviselőjelölt: Varga Krisztián 85,82 százalékot kapott, simán verve egyedüli kihívóját, a Mi Hazánk jelöltét. Érdekesség, hogy mindkét városban azért kellett időközit tartani, mert az előző polgármester/képviselő egy-egy korrupciós gyanúba keveredett országgyűlési képviselő (Boldog István, illetve Völner Pál) helyére ült be a parlamentbe. A választókat ezek az ügyek a jelek szerint nem zavarták.

A várakozások szerint nehezebb dolga volt a Fidesznek Szentendrén, ahol a 2019-es önkormányzati választáson a TESZ nevű helyi civil szervezet – ellenzéki támogatással – hatalmasat nyert, a polgármesteri szék mellett mind a tíz egyéni körzetet behúzták. Ehhez képest az időközi képviselőválasztást most simán nyerte a Fidesz-KDNP jelöltje: Szabados András 65,1 százalékot kapott a TESZ és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt jelöltjével szemben.

Sajószentpéter a baloldal egyik utolsó vidéki fellegvára, az MSZP-s Faragó Péter 2006 óta vezeti, a Fidesz most meg sem próbálja bevenni – írtuk korábban. Az DK-MSZP színekben induló Geregur József Áron mégsem tudott nyerni, csak 12,07 százalékot kapott. A képviselői mandátumot az öt független jelölt egyike, Nagyné Szabados Mária Katalin nyerte 30,69 százalékkal.

Volt azonban egy város, ahol indult fideszes jelölt, mégis alulmaradt – még ha nem is ellenzéki színekben induló jelölttel szemben: Salgótarjánban Szabó Csaba szoros versenyben, 43,39 százalékkal maradt alul a képviselői helyért vívott küzdelemben a 44,82 százalékot kapott, független Ludányi Józseffel szemben.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek