Tanulságos levél a fideszes polgártársaknak

Megosztás

Bár Orbánék szavazóit a tények általában kevésbé szokták zavarni, mert fontosabb, hogy mit kommunikálnak a kormánypárt megmondóemberei a televízióban és az interneten. Fontosabb annak hinni, mint a saját szemünknek.

Amikor a forint szabadesésben az euróhoz képest, de semelyik másik országban sem romlik közel sem ennyit a nemzeti fizetőeszköz, mint nálunk. Amikor az oktatás és az egészségügy nemhogy recseg-ropog, de romokban hever az alapellátás (a magánegészségügy persze nem…), amikor az élelmiszer (és millió más fontos dolog) ára az egekbe szökik. De még mindig mereven hiszünk abban az “igazságban”, hogy erről mindenki tehet, csak a kormány nem.

A Facebookon érkezett szembe egy nyílt levél, amivel a kormánypárti szavazókhoz próbálnak szólni. Leginkább azokhoz, akik most is keményen tartják álláspontjukat és a nyilvánvalót sem hajlandók felismerni. Amit pedig felismernek, azért Brüsszelt, a nyugatot, a háborút az ellenzéket teszik felelőssé, ahogy azt Orbán kéri.

Levél a fideszes polgártársaimnak…

A mai napon 413 Ft-ot is meghaladta már az Euró. Igen, tudom kedves barátom, hogy Magyarország valutája a Forint, és téged nem érdekel. Csak tudod, amikor egy tv-t, hűtőt, mosógépet vásárolsz, bár forintban fizeted, de a beszerző Euróban veszi azt. Amikor az esti dobozos sörödet kortyolod, akkor bármennyire hihetetlen, de a hozzá érkező alumínium is külföldről érkezik, amit a gyártó Euróban fizet. Amikor nyaralni mész esetlegesen külföldre, akkor Eurót váltasz. Minden termék árában fizeted a forint gyengülését az Euróhoz képest, de téged nem érdekel.

Remélem hiteled sincs, mert a forint teljes elgyengülésén csak kamatemeléssel tud védekezni a kormány, azzal is csak pár napig, esetleg hétig. Ha van hiteled, bizonyára tapasztalod, milyen jól dübörög a gazdaságunk. A te gazdaságod főleg.

Örülsz az extraprofit adónak ugye? Tudom, hogy boldog vagy tőle. Végre jól megszívták a multik, igazam van? Persze… a multi szó nélkül benyeli a veszteségét azért, hogy te barátom olcsóbb rezsit fizess. A multi kedves, és aranyos…. aki, mégsem, az meg jól p*csán rúgják. Biztosan ennyire buta a multi?! Gondolom jársz azért vásárolni, nem fényevő vagy. Akkor csak látod, hogy mennyibe kerül a vásárolt terméked/élelmiszered. Hívott esetleg a tévé, internetszolgáltatód a következő évi hűség miatt? Elmondta hogy picit drágább lesz a csomag? Persze nem akarja rád terhelni az extraprofit adót ugye? Ha most nem nézed az inflációt, amiről rögtön ejtek majd szót, akkor jól nézd meg mi mennyibe kerül, mert az annyira szeretett extraprofit adód már régen benne van a most tapasztalt árakban. De jól megszívatta a kormány a multikat… khm. TÉGED barátom!

Mindenhol van infláció, tudom kedves Fideszes polgártársam. A háború az oka, igaz? Nézted -e valaha, hogy mondjuk 2017 – óta milyen inflációs számok vannak? Hónapról hónapra végig tudod nézni a számokat, a kormány által vezetett KSH oldalán. Annak csak hiszel?! 2017-ben is már a 2022-es háború okozta? A hatósági ársapkát miért előbb vezették be, mint ahogy a háború kitört? Netalán tán Orbán tudta előre, hogy háború lesz? Belenézett a gömbjébe, és megjósolta?

Azt tudod, hogy Európa egyik legmagasabb inflációja nálunk van, úgyhogy közben Európa második legszegényebb országa vagyunk? Milyen jó, hogy nem a baloldal nyert, mert akkor megszorítások lennének. Szerinted a végelgyengülésben szenvedő forint valutájú, extraprofitadóval sújtott, heti rendszerességgel emelt banki alapkamatú, közel 30%-os élelmiszer-inflációs, Európa rekorder Áfáját fizető országban hogy hívják ezt, ami most történik? MEGSZORÍTÁS BARÁTOM! MEGSZORÍTÁS! Ez nem a Bokros csomag, ez annak a többszöröse, amit most átélsz. És hagy nyugtassalak meg, ez nem a vége. Messze nem a vége. Ez csak rosszabb lesz.

És persze, hát igen.. a mocsok Brüsszel. A Brüsszel, aki nem ad nekünk pénzt. Milyen jól is jönne, most ebben a helyzetben az a pénz…. De nem kell, mert hát az ovis gyermekeinket nem hagyjuk átműteni… ő izé… bocsánat, nézted tegnap az ATV Egyenes beszédet, ahol Navracsics Tibor elmondta, hogy semmi köze nincs a befagyasztott pénzekhez a gyermekvédelmi törvénynek? Óhh… mennyiszer próbáltuk neked ezt elmagyarázni, de te csak hajtottad a kormány retorikát, fittyet hányva az egészre.

Most mit mondasz barátom, így hogy Navracsics kimondta az igazságot? Elhiszed már végre, hogy a korrupció miatt van? Dehogy hiszed. Orbán szegény, mint a templom egere. Mészáros, meg ügyesebb, mint az angol királynő, meg Zuckerberg. Mert te barátom, még most is, minden intelmünk ellenére, láthatod, hogy szépen lassan megvalósít mindent a Fidesz, amit végig hajtogattunk a választási kampányban nektek, még azt is, amit ő maga fogott a bal oldalra… Te most is menthetetlenül követed, és szaladsz a kormányod után, bele egyenesen a szakadékba, oda lökitek ezt a csöpp országot.

Mondanám, hogy egyétek meg, amit főztetek… de, hogy mondhatnám ezt? Én is itt élek, és bármennyire nem tekintetek magyarnak, én ezt az országot igen is szeretem, és borzasztó látni, hogy hova vezettétek bele a kormányoddal. Igen te is, mert te szavaztad meg. Eljön valamikor az, amikor ráébredsz végre, talán hibát követtél el? Amikor majd nem fogsz tudni enni adni a gyerekeidnek? Amikor sorba rakod vissza a termékeket a bolt polcaira, mert nem bírod már megvenni? A minőségibb termékeket minőségtelenre cseréled? Amikor le kell mondanod az utazásod, amikor esetleg a hiteledet nem tudod fizetni? Mi kell ahhoz, hogy szembenézz azzal, hogy hibáztál?! Mondd, mi?!”

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek