Csúcs! Rétvári szenzációs sikerként könyvelt el egy fideszes programot, miközben csak a számolási módszer változott

Megosztás

Olyan, mint a munkanélküliség. Vegyünk ki a kötelező ellátásból több tízezer embert, már ne legyen jogosult rá, máris elmondható, hogy kevesebb az álláskereső Magyarországon. Ezúttal a büszkélkedés alapja az, hogy kevesebben élnek túlzsúfolt otthonokban. Ezek az emberek nem laknak hirtelen tágasabb helyen, csak a konyhákat is lakóhelyiségnek tekinthetik.

Tehát ugyanott, ugyanannyian laknak, csak mivel egy 4 négyzetméter feletti konyhát már lakóhelyiségnek lehet tekinteni az új számítási módszer szerint, hirtelen kevesebb, mint a felére csökkent a “problémás” családok aránya. Így is lehet sikereket elérni, a Fidesz-KDNP kifejezetten szeret statisztikákkal ferdíteni, mai főszereplőnk a BM államtitkára.

“Meghozta eredményét az Otthonteremtési program: már az Eurostat szerint is kevesebb, mint feleannyian élnek túlzsúfolt lakásban, mint 2010-ben” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára.

Állítása részben igaz, az Eurostat statisztikái szerint 47,2 százalékról valóban 19 százalékra csökkent a túlzsúfolt otthonokban élő magyarok aránya. De mint azt a Periféria Központ nevű, lakhatással foglalkozó civil szervezet a Facebook-oldalán közölte, ez leginkább a statisztika módszertani változásának eredménye.

„A túlzsúfolt lakásokban élők aránya 2017-ről 2018-ra azért csökkent a felére, mert az EU-s módszertanra való áttérés miatt 2018-tól már a 4 m²-nél nagyobb konyhát is lakóhelyiségnek tekintik, ami csökkenti a túlzsúfoltsági mutatót” – írták. (Via Telex)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek