Csúcs! Rétvári szenzációs sikerként könyvelt el egy fideszes programot, miközben csak a számolási módszer változott

Olyan, mint a munkanélküliség. Vegyünk ki a kötelező ellátásból több tízezer embert, már ne legyen jogosult rá, máris elmondható, hogy kevesebb az álláskereső Magyarországon. Ezúttal a büszkélkedés alapja az, hogy kevesebben élnek túlzsúfolt otthonokban. Ezek az emberek nem laknak hirtelen tágasabb helyen, csak a konyhákat is lakóhelyiségnek tekinthetik. Tehát ugyanott, ugyanannyian laknak, csak mivel egy 4 négyzetméter feletti konyhát már lakóhelyiségnek lehet tekinteni az új számítási módszer szerint, hirtelen kevesebb, mint a felére csökkent a “problémás” családok aránya. Így is lehet sikereket elérni, a Fidesz-KDNP kifejezetten szeret statisztikákkal ferdíteni, mai…

Tovább olvasom

Túlzsúfolt csónakban akartak szelfizni, beleborultak, számos halálos áldozat is van

Kizárólag a jó fénykép kedvéért mindannyian átálltak a csónak egyik oldalára, amely természetesen nem bírta az egyoldalú terhelést és felborult. Hét ember megfulladt, amikor egy túlzsúfolt csónakban a turisták közös szelfit akartak csinálni, ezért mind a húsz ember a csónak egyik oldalára tömörült Indonéziában. Emiatt a csónak felborult, tizenegy embert sikerült kimenteni a vízből, heten megfulladtak, két embert pedig még keresnek. A rendőrség vizsgálja, hogy a csónakot üzemeltető cég hanyagsága vezetett-e a balesethez. A helyi rendőrfőnök szerint a csónakot egy tizenhárom éves gyerek kormányozta. Indonéziában gyakoriak a csónakbalesetek. Áprilisban két…

Tovább olvasom