Folytatódik a nyomozás a felzárkóztatási program körüli csalási ügybében

Megosztás

Jelenleg továbbra is öt gyanúsítottja van annak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi nyomozói által vizsgált ügynek, amelyben még 2015-ben kezdtek kutakodni a hatóságok, de még mindig nem zárták le a nyomozást, sőt most december 10-ig meghosszabbították azt – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amit a DK-s Vadai Ágnes országgyűlési képviselő kérdésére adott. Az ellenzéki politikus arra volt kíváncsi, vajon az eddig nyomozással töltött hosszú idő elegendő volt-e ahhoz, hogy eljussanak a vádemeléshez. A válasz szerint nem.

A „Híd a munka világába” nevű, roma felzárkóztatási program ügyének lényege egy 1,6 milliárd forintnyi visszaélés. Ennek nagy részét akkor követték el, amikor Farkas Flórián (képünkön) – már csak egykori fideszes képviselő – volt a programot lebonyolító Országos Roma Önkormányzat elnöke.

Az ügyészség korábban az ügy bonyolultságával indokolta, hogy hosszú évek után sem sikerült lezárni az ügyet. Ez azét is furcsa, mert az EU csalás elleni hivatala (az OLAF) már három éve részletes jelentést készített a foglalkoztatásra szánt támogatások elsikkasztásáról.

Kapcsolódó cikkek