Ismét feszültség a Fidesz új lépése nyomán, az orvosi kamara nem fogadja el a béremelési szabályok átírását

Megosztás

Azt már láttuk korábban, hogy attól még, hogy Orbán Viktor és kormánya megköt valakivel vagy valakikkel egy megállapodást, netán törvénybe is foglalják, az még mindig semmi garanciát nem jelent arra, hogy a valóságban is úgy történik. Számos példa történt ezek nyílt megszegésére az elmúlt tizenkét évben.

„Pintér Sándor miniszter munkaértekezletén komoly felvetésként hangzott el, hogy a béremelés harmadik lépcsőjét megkapja az ágazat, de ez differenciáltan kerül kiosztásra. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem fogadja el a béremelés menetének megváltoztatását. A miniszterelnökkel kötött bérmegállapodás minden orvost feltétel nélkül megillető alapbéremelés, mely törvényben rögzített” – közölte pénteken a szervezet.

A MOK azért adott ki közleményt, mert pénteken a Népszava arról számolt be, hogy Pintér Sándor belügyminiszter Orbán Viktor és Gulyás Gergely társaságában tartott zártkörű eligazítást az egészségügyi középvezetőknek. Az ott elhangzottakból a jelenlévők azt szűrték le, hogy

a humánszférában legfeljebb annak lehet idén örülni, ha nem lesz elvonás.

Erről bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

A lap információi szerint az állománygyűlést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezték, ahol külön figyelmeztették a hallgatóságot, hogy tilos hangfelvételt készíteni és fotózni is. Pintér a gyűlésen arról beszélt, hogy a ciklus alatt milyen feladatokat akar megoldani. (via Hvg)

A cikk hozzászólásainál többen is kiemelték, hogy az évtized vicce, hogy még mindig vannak olyanok, akik adnak Orbán adott szavára, legyen bármilyen szféráról is szó. Szintén kiemelték, hogy újabb elszólás ez “a miniszterelnökkel kötött megállapodás”, ami mutatja, hogy mennyire kézivezérléssel történik minden hazánkban és mennyire mindenről Orbán Viktor dönt egyszemélyben. Többen azt is kiemelik, hogy 2022-ben Magyarországon teljesen feleslegesen van valami törvénybe foglalva, mert nincs olyan megállapodás, amit a Fidesz ne tudna két tollvonással felrúgni, lásd pedagógusok alapbére, illetve az orvosok fizetésemelése és még sorolhatnánk naphosszat.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek