Szent Istvánhoz hasonlította Orbánt a miniszterelnökért miséző pap

Megosztás

Szerinte a kormányfő ugyanolyan mértékben vállalja fel a keresztény kultúrát, mint államalapító királyunk.

Legalább tizedszer tartott hálaadó szentmisét Orbán Viktorért, árulta a Népszavának Osztie Zoltán plébános, aki idén május 31-én is misézett a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

A pap ennek ellenére is úgy látja, hogy nem épül vallási kultusz Orbán Viktor személye köré. „Mindenkiért imádkozunk, akivel dolgunk van: a halottainkért, az élőkért, az ismerőseinkért, a családtagjainkért. Minden szentmisébe belefoglaljuk az egyházi elöljáróinkat is. Érsekünkért, püspökünkért is imádkozunk, a szerzetesekért is. Ha szeretjük a hazánkat, ha azt szeretnénk, hogy jóra forduljon a sorsunk, akkor mindazokért imádkozunk, akik a sorsunk alakításában szerepet játszanak” – mondta.

A plébánost arról is kérdezték, hogy a magyar történelem alakjai közül kihez mérhető Orbán Viktor. Azt mondta, „az ismert történelmi személyiségek közül leginkább Szent Istvánhoz. Orbán Viktor is ugyanolyan nagymértékben felvállalja a keresztény kultúrát és a hazát, amely, szeretném hangsúlyozni, a magyarság történelmét tekintve alapjaiban összetartozik.”

Forrás: Népszava via HVG.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek