A diósgyőri szurkolók legszomorúbb tíz évéről

Megosztás

Szerkesztőnk különvéleménye a Borsod24 olvasóinak

Esküszöm, szeretem a focit. De a foci nem szeret engem. Sem a többi vasgyári drukkert.

Az utóbbi napokban a fél megyét az foglalkoztatja, hogy a DVTK futballistái visszaszenvedik-e magukat az első osztályba. Függetlenül attól, hogy a piros-fehérek csodát tesznek-e – úgy is fogalmazhatunk, hogy a Kecskemét focistái képesek-e elbénázni a biztos NB1-es feljutást érő második pozíciójukat –,kijelenthetjük, hogy patinás klub idén megint több keserűséget okozott a sportszerető szurkolóknak, mint amennyi örömöt.

És ez nem először történik így. Marcangoljuk csak önmagunkat, és emlékezzünk csak vissza néhány kulcspillanatra az elmúlt évekből, amelyek után a legtöbb szenvedélyes futballfanatikus azt mondta, soha többé nem megy labdarúgó mérkőzésre.

Bár több szezonon keresztül tartotta magát a mondás, miszerint

„az NB1 az a bajnokság, amit a Fradi vagy a Vidi nyer, a Diósgyőr pedig az utolsó fordulóban bentmarad”,

tavaly véget ért a vasgyáriak hosszú szenvedése, és kiestek az első osztályból. Mindezt úgy sikerült hoznia a csapatnak, hogy a friss tulajdonos Mészáros Lőrinc által a borsodi megyeszékhelyre milliókért áttelepített „Csicsics”–„Micsics”–„Bucsics”, vagyis a kiesést összehozó Balkán-blokk lélektelen játéka (Aranyosi Péter) teljesítményének láttán minden helybélinek összefacsarodott a szíve, aki csak betette a lábát a stadionba.

A bukás még fájdalmasabb volt amiatt, hogy miközben a DVTK szemmel látható méretű szurkolói bázissal és fantasztikus múlttal büszkélkedhet, helyette a NER által beszerzett közpénzeken felfutó Kisvárda, Felcsút (!!!) és Mezőkövesd lubickol a legjobbak között.

És ha már Tállai András csapata: ki tudná elfelejteni az emlékezetes stadionavatót 2018-ból, amikor jobb híján a lesajnált mezőváros egyesületét hívtuk meg, hogy egygólos vereséget mérjenek ránk az ünnepi eseményen?

Emlékszünk a furcsábbnál furcsább szezonvégi megtáltosodásokra, az elképesztő eredményekre, a „feltámadásokra”? A meglepetésszerűen ide-oda változó erőviszonyokra, melyek kapcsán nem csak a legbátrabbak emlegettek női szőrmekabátokat?

Bár elvileg sportról beszélünk, de költői az a kérdés is: lehetünk-e büszkék a Diósgyőr mindenkori vezetésére, amely gyakrabban cserélgette a vezetőedzőket, mint bármelyik más hazai alakulat? Az utolsó tíz év alatt 16-an fordultak meg a kispadon. Tornyi, Tóth, Szentes, Sisa, Kovac, Vitelki, Bekő, Egervári, Horváth, Bódog, Geri, Zekic és Kondás mellett csak Tomislav Szivics, Fernando Fernandez és Feczkó Tamás alatt tudott igazából megmelegedni a szék.

Nem szabad persze megfeledkezni arról a Benczés Miklósról sem, akinek a nevét a mindig őszinte és kritikus B-közép szinte minden mérkőzésen olyan összefüggésekben emlegette, hogy a közönség konzervatívabb része belepirult. Ő volt az a szakember, aki úgy lépegetett ide-oda a vasgyári alakulat és a miniszterelnök házicsapata között, ahogy füttyentettek neki. Pillanatnyilag úgy tűnik, a Fidesz miskolci önkormányzati frakcióját is megjárt „szakember” diósgyőri pályafutásának vége. Ugyanis pár hete beadta a lemondását, mert állítólag neki volt köszönhető az a „fantasztikus” húzás, hogy egy 5-0-s vereség után leigazolja a bennünket itthon kiütő, és közvetlen rivális Szeged irányítóját, Dragan Vukmirt. A hozzáértők szerint ekkora sportszerűtlenséget régen láttak a magyar pályák…

Az átlagos nézőszám tíz éve még 7793 fő volt, a legutolsó hazai meccsre már csak alig több, mint ezer ember volt kíváncsi – miközben a 13 csilliárd forintért épített (és emlékeznek: méltó módon felavatott) komplexum befogadóképessége közel 15 ezer fő.

A világ legtöbb pontján a népszórakoztatás feladatának eleget tenni akaró labdarúgás Magyarországon hihetetlen mennyiségű pénzeket nyel el, közben ezer sebből vérzik. De mit törődne ezzel a DVTK-szurkolók kemény magja, ha szeretett klubjuk csak egy halvány reménysugarat is küldene feléjük, és látni lehetne bármennyi esélyt, hogy egyszer újra a régi lesz csapat?

„Nem az a lényeg, mi történik a pályán, hanem hogy mi ott vagyunk”

– vallja egy egyre kisebb csoport, de a többség azt sejti, ez önámítás. Május 22-én, a zárófordulón mindenesetre kiderül, hogyan tovább. De az is lehet, hogy már 16-án pont kerül az egykori feljutási tervek végre.

És akkor könnyen lehet, hogy a folytatásban nem a hatalom gondoskodik majd a nép „cirkuszi” szórakoztatásáról, hanem fordítva.

Iratkozz fel a Borsod24.hu hírlevelére, hogy már napokkal korábban olvashasd az ilyen tartalmakat!

Kapcsolódó cikkek