Idén már 17-en haltak meg vasúti átjáróban

Megosztás


2022 májusáig 39 vasúti átjárós baleset történt, amelyekben tizenheten vesztették életüket, annyian, mint tavaly egész évben. Ezeket a baleseteket kivétel nélkül mindig a figyelmetlenség és a KRESZ szabályainak be nem tartása okozta – áll a nyílt levélben.

Mint írják, a döbbenetes számok mögött elmúlt életek, gyászoló családok, a súlyos sérülések okozta maradandó fizikai és lelki traumák állnak. A legtöbben a balesetet elszenvedett közúti közlekedőkre gondolnak, a mozdonyvezetőkre azonban szinte senki. Pedig az utóbbi években többen is életüket vesztetté szolgálatteljesítés közben, akik reggel elmentek dolgozni, de már soha nem tértek haza. Őket is hazavárták.

A nyílt levélben leírják, mit érez a mozdonyvezető, amikor a vasúti átjáróban meglát egy autót, teherautót, kerékpárost vagy gyalogost:

„Elsősorban tehetetlenséget. Gyorsfékezünk, de a vonat fékútja többszáz méter. Ez az egyetlen lehetőségünk, és nagyobb jármű esetén – ahogy tanították az idősebb, rutinos mozdonyvezetők – a géptérbe szaladni, hogy túléljük az ütközést. A balesetek egyetlen pillanat alatt következnek be, szinte esélyünk sincs az elkerülésükre, és onnantól kizárólag a szerencsén múlik azok kimenetele. Az ütközés borzalmas, a mozdony is beleremeg. Ez a legnagyobb trauma, ami érhet bennünket és egy életen át elkísér. Ki így, ki úgy dolgozza fel közülünk, de egy biztos: maradandó nyomokat hagy bennünk. A csattanás, a látvány, a hangok, a gondolatok a fejben szaladva hátra a megállás után… Vajon mit találunk? Vajon élnek? Miért nem figyeltek, mi történhetett? Gondolatok milliói a fejben.”

A mozdonyvezetők ezért kérnek minden közúti közlekedőt, hogy tartsák be a KRESZ szabályait, és a vasúti átjárót minden esetben fokozott körültekintéssel közelítsék meg.

Kapcsolódó cikkek