Összeférhetetlenség miatt nem gyakorolhatják képviselői jogaikat

Megosztás

Megtartotta alakuló ülését az új országgyűlés, Hadházy Ákos kivételével mindenki letette a képviselői esküt, azonban többen is vannak, akik nem gyakorolhatják képviselői jogaikat.

Hadházy Ákos nem vett részt az alakulóülésen, így képviselői esküjét sem tette le. Ebből kifolyólag nem gyakorolhatja képviselői jogait sem, tehát nem vehet részt az üléseken és a bizottságok munkájában, nem adhat be indítványokat és fizetést sem kap.

Hadházy esetében azért kifejezetten érdekes az ülés bojkottja és a jogokról való lemondás, mert nem listáról, hanem egyéni képviselőként nyert mandátumot, tehát az ő feladata lenne a zuglói lakosok érdekképviselete. Így azonban egyelőre kijelenthető, hogy Zuglónak nincs országgyűlsi képviselője. Az még kérdéses, hogy ez a jövőben változik-e.

Hegedűs Andrea frissen megválasztott országgyűlési képviselő más okból kifolyólag nem gyakorolhatja egyelőre képviselői jogköreit: a DK országgyűlési képviselője jelenleg önkormányzati képviselőként dolgozik a városért, ez azonban összeférhetetlen az országgyűlési képviselőséggel. Az összeférhetetlenség feloldására 30 nap áll rendelkezésére. Ebből következik, hogy Hegedűs Andrea várhatóan le fog mondani az önkormányzati képviselőségről, és időközi önkormányzati képviselői választást kell majd kiírni.

Nem ő az egyetlen, aki valamilyen korábban megszerzett képviselői mandátum miatt jelezte az összeférhetetlenséget. Hasonló helyzet áll fenn Bedő Dávid, Gelencsér Ferenc, Sebők Éva, Tompos Márton Kristóf és Tóth Endre Momentumos, Szabó Rebeka Párbeszédes, és Kanász-Nagy Máté LMP-s képviselők esetében is.

Kapcsolódó cikkek