Számos magyar borászat Palkovicshoz fordult, hogy egy kft ne nyelhesse be a pénzüket

Megosztás

A harminchárom borászat úgy érzi, szándékos trükközéssel és a csőd mögé bújva próbálja kimenekíteni a pénzt az Ital Magyarország Kft.

Hazai borászok azt kérik Palkovics László iparügyekért és a kereskedelemért is felelős minisztertől, hogy kezdeményezze az Ital Magyarország Kft. (IMO) stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítését – írja a 24.hu.

A borászok szerint az IMO stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítésével biztosítható az esetleges felszámolás elrendelése esetén a gyors, átlátható, rendezett és az állam által felügyelt eljárás lefolytatása. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény szerint a kormány rendeletben minősíthet egy szereplőt stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek.

Az IMO év elején csődöt jelentett, és tavaly óta nem fizet több borásznak. Tartozásuk összesen több mint 360 millió forint, az egyes partnerekkel szemben ennek összege 1,7 és 49,5 millió forint között mozog, a 33 borászat fele több mint tízmillió forintot követel a cégtől.

Az egyik érintett borász azt mondta, nem látnak esélyt arra, hogy az IMO tovább működjön, Palkovicsot azért keresték meg, mert a stratégiailag kiemelt cégek esetében az általános szabálytól eltérően nem gép sorsolja a felszámolót, ezeknél csak az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. járhat el. A borászok pedig az állami felszámoló kijelölésében látják a korrekt eljárás biztosítékát.

Név nélkül nyilatkozó borászok azt mondták, szerintük nem egyszerű fizetési problémáról lehet szó, pénzkimenekítést, de csalárd csőd gyanúját is felvetették azzal, hogy büntető feljelentést is terveznek. (via 444.hu)

Kapcsolódó cikkek