A fideszes polgármester szerint is lehetne változtatni a közmédia kiegyensúlyozottságán

Megosztás

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere jogszerűnek és tisztességesnek nevezte az április 3-i választásokat az Azonnalinak adott interjújában. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a közmédia kiegyensúlyozottságán szerinte is érdemes lenne változtatni, de ez „mindig kétirányú feladat.” Hozzátette: becsapja magát, aki a közmédia kiegyensúlyozottságával magyarázza az újabb kétharmados Fidesz-győzelmet – írja a Telex.

A székesfehérvári polgármester szerint helyi szinten sem voltak egyenlőtlenek az esélyek, Márton Rolandnak, az ellenzék jelöltjének annyi plakátja volt, mint például a fideszes Vargha Tamásnak. Az ellenzék felelőssége, hogy nem szerepeltek a helyi tévében, mivel nem hívták meg a csatornát a rendezvényeikre, és nem adtak interjút nekik, mondta. Szerinte az ellenzéki jelölt sokkal többet szerepelt a városi tévében 2010 óta, mint ő 2010 előtt.

„Ezzel nem azt mondom, hogy akár helyi, akár országos szinten a közmédia ügyét ne lehetne az asztalra tenni, de azt állítani, hogy az ellenzék közel egy milliós szavazatvesztését ez okozta, erős túlzás” – mondta Cser-Palkovics.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek