Varga Judit a kormányközeli lapok hétfői hackelését reflexből a baloldal nyakába varrta és félti a sajtószabadságot

Megosztás

Ebben rögtön két rendkívül érdekes dolog is található. Az egyik, hogy 2010 óta most először aggódik a már jó ideje romokban heverő magyar sajtószabadságért, amit a Fidesz tudatosan és szisztematikusan vert szét bő egy évtized alatt. A másik, hogy igazságügyi miniszterként máris ítéletet mert hirdetni és kijelenteni, hogy a baloldal állt a délelőtti hackertámadás mögött. Na de Varga asszonyság? Ezt honnan tetszik tudni ennyiből?

„Megmutatkozik a világhírű baloldali sajtószabadság. Ma reggelre több magyar jobboldali hírportált megtámadtak és elérhetetlenné tettek csupán azért, mert azok mást mertek írni, mint a nemzetközi liberális mainstream média” – állapította meg Facebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter, aki ez alapján a baloldalhoz köti a kormányközeli portálokat ért hackertámadást.

Magyar Nemzet gyakorlatilag a miniszterrel egyidőben szintén megfejtette, hogy bár az akció végrehajtói „az Anonymous-csoport tagjaiként állították be magukat”, nyilvánvaló, hogy „politikai támadás történt” és „a baloldal el akarja hallgattatni a Mediaworks portáljait”. Varga Judit is erről írt a Facebookon, sőt tovább is gondolta, így:

Ez vár ránk, ha a baloldal kerül hatalomra április 3-án? Portálok ellehetetlenítése és újságírók vegzálása? A baloldal bűnözőket bérelt fel a kampányban?”

Varga Judit azzal folytatta: Úgy látszik, a „nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig küzdeni fogok azért, hogy mondhasd”-ból eljutottunk a „ha nem vagy velünk, akkor elhallgattatunk” dogmáig. Előbbi egy Voltaire-nek tulajdonított kijelentés, és nagyon hasonlít arra, amit ugyan Varga nem idézett, de Orbán Viktor miniszterelnök mondta 2018-ban az Európai Parlamentben:

Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.”

Erre már akkor sokan felkapták a fejüket, és a hvg.hu-n is megjelent egy lista arról, hogy Orbán fenti kijelentésének mi minden kormányzati lépés mond ellent kezdve az Alkotmánybíróságtól a médián át a civil szervezetekig. Ami konkrétan a médiát illeti, a Riporterek Határok Nélkül szervezet szerint

Orbán a sajtószabadság ellensége, aki 2010 óta számít »sajtóragadozónak«, mivel lépésről lépésre a saját köreibe szervezte ki a magyar média 80 százalékát, centralizálta a közmédiát, független lapokat számolt fel és nyomta el a sajtószabadságot.”

(Hvg.hu)

Azt már nem is merjük megemlíteni, hogy Varga Judit ezzel kétséget kizáróan elismerte, hogy hazánk egyik legfontosabb sportoldala, a Nemzeti Sport immáron jobboldali sajtótermék. Köszönjük, miniszter asszony, ezt eddig is mindenki tudta, de most már ön is kimondta nyíltan.

Kapcsolódó cikkek