A kormány szekerét toló Megafon már közel egymilliárdot költött propagandára a Facebookon

Megosztás

Elsöprően hatalmas mennyiségben tolják a képünkbe a kormányzati propagandát, de a jelenlegi szabályok szerint ez természetesen nem számolható a Fidesz kampányköltségeibe, hiszen nem a kormánypárt hirdeti… Már milliárdos nagyságrendű (nagy részben eredetileg) közpénzt költenek kampányra és propagandára, ami természetesen hivatalosan nem is közpénz. Már nem az, a hivatalos álláspont szerint, de higgyük el, nagyon sokba kerül ez nekünk, adófizetőknek.

Az előző héten a kormányoldal újra rekord sok pénzt szórt el politikai hirdetésre a Facebookon – derült ki a 444 friss összegzéséből.

A hirdetőket megnézve marad a sima fideszes fölény, a Megafonra és az Aktuálisra együtt elment 80 millió forint, és a Mediaworks is 50 millió fölötti összeg, ahogy hetek óta.

A három legnagyobb hirdető összességében még mindig a Megafon – ami az ahhoz szorosan kötődő Aktuálissal együtt már több mint 1,2 milliárdot hirdetett el, de jövő héten már egyedül is 1 milliárd forint fölött lesz –, utána jön a Fidesz (767 millió) és a kormány (551 millió), és már a Mediaworks is elhirdetett negyedmilliárd forintot. Ellenzéki részről az Ezalenyeg.hu 412 milliónál tart, az Erosito.hu 220-nál, majd következnek az ellenzéki pártok 170 (DK), 130 (Jobbik), 110 millióval (Momentum) és Márki-Zay Péter 108-cal. Gattány György Megoldás Mozgalma is 88 milliónál tart már. Összesítve a kormány mellett 3,7 milliárdot, az ellenzék mellett pedig 2,1 milliárdot költöttek 2019 óta a Facebookon.

Azt is megnézték, hogy mennyi költés volt a Youtube-on, ahol – ha valaki nem fizetett elő vagy nem használ hirdetésblokkolót – folyamatosan jönnek szembe a politikai hirdetések, főleg a Fidesz ellenzéket alázó hirdetései, az elköltött összegek szerényebbek, mint a Facebookon.

2021 január eleje óta a Google adatai szerint a Fidesz összesen legalább 107 millió forintot költött el (a pontos összeget a Google nem adja meg, csupán biztosan elköltött keretösszegeket ad meg), a kormánynak kampányoló Aktuális Médiával és Megafonnal együtt 150 milliót. A Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom is felbukkant az elmúlt öt hétben a listán, az ellenzéki összefogás 60 millió forint környékén áll. (Hang.hu)

Kapcsolódó cikkek