Közel 242 milliárd forint osztalékot fizet ki részvényeseinek a MOL

Megosztás

A benzinárstop csak a kis magánvállalkozásban működtetett benzinkutakat állítja a falhoz, a legnagyobb olajtársaságunknak a világon semmi problémát nem okoz. A tavalyi évben ismét remekül futott a szekér. Félelmetes profit még ilyen nehéz időszakban is.

Alap- és rendkívüli osztalék formájában részvényenként körülbelül 300 forintos osztalék kifizetését javasolja a Mol igazgatósága. Ez pontosan 241 933 958 400 forintnyi osztalékot jelent a részvényeseknek – írja a Telex.hu.

Az indoklásban azt írják, igazgatóság figyelembe vette a 2021-es eredményt, az erős mérleget, a jövőbeli befektetési terveket és a piaci környezet esetleges változásaiból adódó bizonytalanságot, különös tekintettel a közelmúltban lezajlott eseményekre.

A koronavírus megjelenését követően a Molnál nem volt osztalék a 2020-as évben, az igazgatóság ezért az alap osztalék mellé most további, rendkívüli osztalékot javasolt, így jött ki a részvényenként 300, összesen közel 242 milliárd forint.

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1071,9 milliárd forint volt tavaly, a nettó eredmény ebből 526,1 milliárd forint volt, az előző évi 18,3 milliárd forintos veszteség után. Az értékesítés nettó árbevétele meghaladta az 5959 milliárd forintot.

A Mol szerint egyébként nincsen üzemanyag-ellátási probléma az országban, csak pillanatnyi logisztikai gondok – viszont a benzinárstop miatt veszteségesen üzemelő, és bezárni kényszerülő benzinkutakat a cég nem hajlandó átvenni és üzemeltetni, a kormány kérése ellenére sem.

Kapcsolódó cikkek