Miskolcon már sokkal jobban odafigyelnek az elhagyott autókra

Megosztás

Az önkormányzat augusztus óta sokkal nagyobb figyelmet fordít az elhagyott járművekre és megteszi a szükséges lépéseket.

Igyekeznek a felelőst rábírni, hogy foglalkozzon a tulajdonával, amennyiben ez nem történik meg, elszállítják azt. Így parkolóhelyek szabadulnak fel és a településkép is szépül – írja a Minap.hu

Egyre többen döntenek úgy, hogy használaton kívüli autójukat leparkolják valahol és határozatlan ideig ott tárolják. A jármű így elfoglal egy parkolóhelyet azok elől, akik rendeltetésszerűen használják az autójukat, szép lassan az enyészet részévé válik és ebből kifolyólag nem is túl szép látvány.

Tehát a tulajdonoson kívül ez mindenki másnak rossz megoldás, ezért érthető módon sokan panaszkodtak is az elhagyott autókra. Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója elmondta, a város is észlelte a problémát, a rendészet pedig elkezdett fokozottan intézkedni a renitensekkel szemben.

Ennek eredményeként 2021 augusztusa óta idén március közepéig 420 esetben intézkedtek a rendészek – ami 359-cel kevesebb hátrahagyott autót jelent Miskolc közterületein. Ez nem feltétlenül jelenti mindig a jármű elszállítását, ennél összetettebb a dolog.

Külön törvény szabályozza ugyanis, hogy mik a hatóság lehetőségei a roncsautókkal. A közterület-felügyeletet érintő passzusok szerint a hatósági jelzéssel nem rendelkező – tehát, aminek nincs rendszámtáblája – járművek tartoznak a rendészet illetékességi körébe.

„Tavaly úgy döntöttünk, hogy új módon fogunk intézkedni az ilyen ügyekben. Azt kértem a kollégáktól, hogy minden gépjármű tulajdonosát derítsük fel” – részletezte a rendészet igazgatója.

A jogszabály csupán annyit ír elő a szerv számára, hogy figyelmeztetést helyezzen el az autó szélvédőjén. A miskolci rendészek ezen túlmenően felkeresik az elhagyatott autók tulajdonosait, tájékoztatják őket a helyzetről, a lehetőségekről és a potenciális szankciókról. Utóbbi magánszemély esetében akár 200 ezer forintos közigazgatási bírság is lehet. Hetente így is 2-3 autót – többszöri, kötelező felszólítás után – el kell szállítaniuk.

A végső cél természetesen az, hogy a hátrahagyott jármű ne foglalja tovább a helyet, azonban a hivatalos elszállítás a legdrasztikusabb megoldás. Komoly költségekkel jár az önkormányzat számára maga a szállítás, aztán pedig a tárolás napidíja miatt.

Ezért is célravezetőbb előbb a járműért felelős személyt figyelmeztetni, hogy aztán ő maga oldja meg a problémát. Ezzel mindenki számára erőforrásokat, időt és pénzt spórolhat meg. Ugyan utólag be lehet hajtani a tulajdonoson a költségeket, a folyamat azonban hosszadalmas és egyáltalán nem garantált a sikere.

Kapcsolódó cikkek