Aki tudni szeretne Orbán és a Fidesz összes balhéjáról, azoknak szól az “Aki NER, az nyer”

Megosztás

Kitűnően összeszedett, bár sajnos egyértelműen a teljesség igénye nélkül összeállított, ABC-sorrendben kikereshető kiskönyv, ami a Fidesz elmúlt 12 évének mutyijait, gaztetteit mutatja be. A szerző Juszt László, a könyv pedig már online formában is olvasható. Íme a részletek.

Az újságíró-műsorvezető osztotta meg erről gondolatait a Facebookon. Olvasható könyv formában, illetve online módon is, amit ebben a cikkben meg is talál.

“Pár nappal ezelőtt megírtam, hogy elkészültem egy kis könyvvel, “Aki NER, az nyer” címmel. Azóta számtalan kérés jött, hogy küldjek belőle. Nekem nincs! Az ellenzéknek készítettem azzal, hogy a kampányrendezvényeken osztogathatják. De mert nyilván azoknak is érdekes lehet, akik nem jutnak el egy ilyen rendezvényre sem, most kiteszem ide, az oldalra.

Használati utasításként csak annyit: nem regényként kell olvasni. Keresse ki – ABC sorrendben vannak – a települést, amire kíváncsi. A többi majd kiderül.”

Íme a könyv online formája: HA IDE KATTINT, már olvashatja is Juszt László remekművét. Sajnos hiába terjedelmes, ilyen világot hozott ránk a Fidesz az elmúlt 12 évben. Csak rajtunk múlik, hogy véget vetünk-e ennek.

Kapcsolódó cikkek