A tanárok béremeléséért és a sztrájkjogért tüntetnek a Kossuth téren

Megosztás

A Parlament előtt tüntet a tanárok helyzetének javításáért a Ne dolgozz ingyen, az aHang, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a VDSZ Szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Tanítanék mozgalom. A demonstrációnak a „A sztrájk alapjog! – nagy kockásinges találkozó” címet adták, a tervek szerint felszólal mások mellett Nagy Ervin színművész, Törley Kata és Pilz Olivér a Tanítanék Mozgalomból, és Molnár Áron „NoÁr” is.

A 15 órára meghirdetett tüntetésen a 3 órás kezdés után nem sokkal néhány ezren voltak. Az esemény ceremóniamestere Szűcs Tamás, a PDSZ egykori elnöke, aki először Nagy Erzsébetet szólította színpadra.

Nagy szerint a 2014-es első tiltakozások óta érdemi változás a mai napig nem történt. Szerinte sztrájk kezdete óta csak az ígéretek száma nőtt, és ha a kormány annyi energiát fektetett volna ezeknek a megvalósításába, mint amennyit az elégedetlenség kifejezésének megakadályozásába, eljönne a kánaán. Elmondása szerint 20000-en nem vették fel a munkát szerdán, és ennél is többen lettek volna, de több intézményben az igazgatók tanítás nélküli munkanapot rendeltek el.

Kapcsolódó cikkek