Mindenki a háborúra és a benzinellátásra figyel, de jövő héten indul a tanárok határozatlan idejű sztrájkja

Megosztás

Az elmúlt négy hét a folyamatos tiltakozásról szólt, ám mivel a kormány tapodtat sem engedett saját álláspontjából és a kiüresített sztrájkjog is a februári 11-i állapotban maradt, indul a tiltakozások komolyabb része. Elméletileg március 16-tól teljesen bizonytalan, hol lesz tanítás és hol nem.

Február 18. óta, négy teljes hete tart a pedagógusok tiltakozása a február 11-i kormányrendelet ellen, amely kiüresíti a sztrájkjogukat. Az első napokban 1-1, később viszont már naponta több intézményben tagadták meg a munkát pár órára vagy egy napra a tanárok, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az elégedetlenségükre.

A pedagógusok régóta harcolnak az közoktatásban uralkodó állapotok javításáért, egyelőre kevés eredménnyel: a két nagy pedagógus-szakszervezet tavaly ősszel kezdett tárgyalni a kormánnyal, magasabb béreket és a munkaterhek csökkentését követelték, a mai napig nem jutottak megegyezésre.

Január végén a tanárok már tartottak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, erre két hétre hozta meg a kormány azt a sztrájkrendeletet, ami ellen máig tiltakoznak. A jogszabály a pedagógusok szerint ellehetetleníti azt, hogy látható, érdekérvényesítésre alkalmas sztrájkot szervezzenek. Megköveteli például, hogy az iskolák és óvodák reggeltől délutánig biztosítsanak gyermekfelügyeletet a sztrájk alatt, mindenkinek a saját osztályában. Az érettségizőknek pedig minden érettségire felkészítő órát meg kell tartani, és a többi tanulónak is minden tárgyból az órák felét meg kell tartani.

A példa nélküli tiltakozó akciósorozat egy kőbányai gimnáziumból indult, azóta más gimnáziumok, szakiskolák, általános iskolák és óvodák csatlakoztak az ország minden részéből, sőt, az ilyen ügyekben általában óvatosabb egyházi iskolák is kiálltak.

A jövő heti sztrájkot a két nagy pedagógus-szakszervezet, a PDSZ és a PSZ hirdette meg. Ők csütörtökön közös közleményben állították, hogy a szervezést a tankerületek jogellenes intézkedésekkel próbálják akadályozni, ők azonban folytatják az előkészületeket. A szülőket közleményben kérték, hogy ne vigyék be gyerekeiket 16-án, 17-én és 18-án az iskolába, ezzel is kiállva a pedagógusok mellett. Felügyelet lesz az iskolákban a sztrájk alatt is.

Az engedetlenségi akciósorozatot elindító pedagógusok hétfőn pedagógus kollégáik mellett minden munkavállalót arra buzdítottak, hogy március 16-án is éljenek a polgári engedetlenség eszközével, amennyiben a kormány addig nem vonja vissza az érdemi sztrájkot ellehetetlenítő jogszabályt. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek