Döbbenetes: Tanáraként feküdt le 13 éves diákjával az önkormányzati bizottsági tag

Megosztás

Az ügyben szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz a rendőrség.

Óriási botrány van kialakulóban egy Pest megyei városban, ahol az általános iskola egyik tanára – aki az önkormányzat egyik bizottságának is tagja – összeszűrte a levet az egyik diákjával – írta meg a Blikk.

– Bement az osztályba az igazgató, és azt mondta a gyerekek előtt Laci bácsinak, hogy ha aláírod a papírt, akkor megoldottuk a dolgot. Majd másnap a tanár úr már nem ment be az iskolába, és elindult a pletyka, ami odáig vezetett, hogy kiderült, Laci bácsi lefeküdt a lányom osztálytársnőjével, aki csak 13 éves – idézte vissza a Blikknek egy helyi lakos, hogy miként szerzett tudomást a megbotránkoztató ügyről és a tanár közös megegyezéssel való azonnali elbocsátásáról. A nő a lánya miatt kérte, hogy név nélkül nyilatkozhasson. Tudomása szerint a tanár által elcsábított lány szülei a gyereküknek írt üzenetekre lettek figyelmesek. Az üggyel már a rendőrség is foglalkozik, a gyerek pedig magántanuló lett.

A bulvárlap úgy tudjua, hogy a magyart és történelmet oktató pedagógus óraadó tanár volt a helyi általános iskolában. Korábban pedig egy fővárosi két tannyelvű iskolában dolgozott és fideszes politikusként az egyik budapesti kerület képviselő-testületének a tagja volt.

2019-ben is jelöltette magát a kerületben, de akkor már nem került a képviselő-testületbe. Jelenleg a Pest megyei város önkormányzatánál vállal szerepet: a környezetvédelmi bizottság munkáját segíti külsősként, de a Blikk szerint idén nem járt be az ülésekre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette az értesüléseket, és azt közölték, hogy mivel felmerült a kiskorú veszélyeztetése, a helyi Humán Szolgáltató Központ vezetője feljelentést tett. Megírták azt is, hogy az ügyben érintett tanuló február 10-től egyéni munkarendben teljesíti a tankötelezettségét. A pedagógus jogviszonya pedig közös megegyezéssel megszűnt. Az eljárással kapcsolatban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól az a tájékoztatás érkezett: az ügyben a nyomozás március 9-én jutott el odáig, hogy az 56 éves férfit a rendőrök előállították, szexuális visszaéléssel és kiskorú veszélyeztetésével meggyanúsították, de a férfi nem tett vallomást.

via Blikk.hu

Kapcsolódó cikkek