A NER-közeli 4iG immáron felvásárolhatja az Antenna Hungáriát

Megosztás

A kormány nem akart belemenni különböző vitákba, ezért villámgyorsan “közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek” nevezte a tulajdonszerzést. Nem szórakoztak sokat Orbánék, ellátták egy olyan cimkével, amivel a Gazdasági Versenyhivatal nem vizsgálhatja majd az üzlet körülményeit, és konkurens cégek sem torpedózhatják meg az egyezséget. Ügyes és félelmetes.

A 4iG tulajdonszerzése a műsorszóró cégben „közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódás” – mondja ki a kedd délután megjelent kormányrendelet. Tehát a Gazdasági Versenyhivatal nem vizsgálhatja az ügyletet, a folyamatot esetleges versenytárs nem támadhatja meg.

Az egyre növekvő 4iG, amelynek fő tulajdonosa Mészáros Lőrinc korábbi üzlettársa, Jászai Gellért, már korábban bejelentette vételi szándékát az Antenna Hungária többségére, bár február elején az ügy elakadni látszott. Igaz, akkor is azt közölték: „a jogi kérdések tisztázása csupán az ügylet időbeli hatályának csúszását eredményezheti”.

A kormány zöld utat adott: a 4iG felvásárolhatja az Antenna Hungáriát

Ezt megelőzte, hogy januárban Donáth Anna, a Momentum elnöke és Hadházy Ákos független parlament képviselő az Európai Bizottságtól kérte a 4iG finanszírozásának és kivételezett helyzetének kivizsgálását. Úgy gondolják ugyanis, komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt, ha ennyi kritikus infrastruktúra kerül egyetlen magántulajdonos kezébe, aki az állami műsorszóró cég, az Antenna Hungária bekebelezésével megkerülhetetlen szereplővé válik a hazai infokommunikációs piacon. Ha létrejön az üzlet, „Orbán Viktor bizalmasának kezében lenne a műsorszórás, az állami gerinchálózat (az MVN Net Zrt.), a műholdas kommunikáció (Hungaro Digitel) és az optikai hálózat (Invitech) jelentős része, illetve a Telenor mobilszolgáltató legalább 25 százalékos üzletrésze” – írták a politikusok.

Most a kormány döntése részben elébe megy az esetleges jogvitának. Ugyanez egyébként már karácsony előtt megtörtént, amikor a kormány azt minősítette nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak, hogy a 4iG egy 232 milliárd forintos ügylet keretében megvehesse a DIGI Távközlési Kft.-t. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek