Kiknek állt útjában? 90. születésnapja előtt távolították el Grétsy Lászlót

Megosztás

A nyelvész professzor a kicsit idősebb generációk számára etalon, most azonban egy folyóirat irányításáért folytatott belharc áldozatául esett. Itt tényleg senki nem maradhat a helyén, ha nem a kormány feltétlen híve és ezt feltétlenül ki is kell mutatnia.

Az 1987-ben elindult Álljunk meg egy szóra! című tévéműsorból ismert Grétsy László 90 éves lett, de néhány napja a legismertebb magyar nyelvészt is utolérte a 150 éves Magyar Nyelvőr folyóirat irányításáért folytatott nyelvészeti belharc: felmentették a szerkesztőbizottsági tagsága alól, miután leváltották a lap felelős szerkesztőjét – írja a 444.hu.

Juszt László is megosztotta véleményét a témában a Facebookon:

“Leszögezem: nem ismerem személyesen Grétsy Lászlót. Az elmúlt 50 évben – valami véletlen folytán – a rádióban is, a tv-ben is elkerültük egymást.
Először: gratulálok a 90. születésnapjához, s kívánok még sok boldogságot, s főként jó egészséget!
Másodszor: azt kérem ne vegye a szívére azt, amit ez az embertelen hatalom tett vele. Azt, hogy születésnapi ajándékként, két héttel a 90. születésnapja előtt eltávolították a Magyar Nyelvőr szerkesztő bizottságából.

Kedves Professzor úr! Azért se vegye a szívére ezt az ormótlan lépést, mert egészen biztos vagyok abban, hogy nem Önnek szól. Ez a rendszer ilyen! Sajnos nem tudom kitől származik a mondat, de nagyon igaz: „Amikor az ökör a palotába jön, nem lesz belőle király, hanem a palota válik istállóvá.”

Kapcsolódó cikkek