Látványos időhúzás, “annyi ideje számolják már az aláírásokat, amennyi idő alatt az ellenzéki aktivisták összegyűjtötték”

Megosztás

Karácsony Gergely fakadt ki újra, hogy immáron három hete leadták az íveket, de csak számolnak és számolnak, valamiért a Fidesznek kedvezően jó lassan. Az NVI nem kapkodja el a dolgot, így biztosítva azt, hogy az ellenzéki kezdeményezésű népszavazás biztosan ne történhessen meg április 3-án.

A főpolgármester szerint az Egységben Magyarországért aktivistái egyetlen nap alatt végezték el azt a munkát, amit a Nemzeti Választási Iroda három hete végez. Ezt a Facebookon írta meg Karácsony Gergely, de valójában erre is számítottak előzetesen, hogy az NVI mindent megtesz azért, hogy nehogy április 3-ára ki lehessen írni ezt a népszavazást.

A Nemzeti Választási Iroda három hét alatt sem tudta összeszámlálni az egyesült ellenzék népszavazási kezdeményezéséhez tartozó aláírási íveket.

“Három héttel ezelőtt adtuk le a Nemzeti Választási Irodánál a népszavazási kezdeményezésünk aláírásgyűjtő íveit. Az Egységben Magyarországért aktivistái egy nap alatt összeszámolták az íveket, az NVI-nek ugyanezt három hét alatt nem sikerült megoldania.

Lassan annyi ideje számolják már, amennyi idő alatt mi összegyűjtöttük. Ez legfőképpen nem velünk, politikusokkal szemben tiszteletlenség, mi a magyar emberek véleményét képviseljük. Azokat veszik semmibe, akik aláírásukkal támogatták a Diákvárost és kiálltak bajba jutott embertársaikért. Időhúzással nem lehet megállítani a népakaratot!

Április 3-án így is, úgy is népszavazás lesz, ítéletet mondunk az Orbán-kormány 12 éve felett. Mert az olyan kormánynak, amely megpróbál figyelmen kívül hagyni több százezer embert, mennie kell!”

Kapcsolódó cikkek