Borzalmas kegyetlenséggel kinyomta volt szerelme szemeit Attila, most végre kattant rajta a bilincs – videó, 18+

Megosztás

Ez a történet annyira szörnyű, hogy csak erős idegzetű olvasóink figyelmébe ajánljuk. A “Gengszter” névre hallgató 33 éves nyírségi férfi örökre megvakította volt barátnőjét, mert az nem akart visszatérni hozzá. Előre megmondta.

A 33 éves Gy. Attila először puszta kézzel nyomta ki volt barátnőjének mindkét szemét Kemecsén, majd egy árokba dobta és otthagyta áldozatát. Állítólag a csak gengszterként emlegetett Attila annyira dühös lett, hogy a szerelmét többször megverte, megszúrta, sőt, meg is vakította. Mint kiderült, azért akarta megölni a nőt, hogy az ne tudjon a bíróságon vallomást tenni. Az orvosok megállapították, hogy a fiatal nő látását már nem lehet megmenteni, így Gabriella életében utoljára a megnyomorítója arcképét látta.

Hencidán elfogták a rendőrök az európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt körözött Gy. A.-t.

A rendőrség közleményéből kiderül, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Berettyóújfalui Rendőrkapitányságának munkatársai ellenőriztek egy hencidai ingatlant, mert az információjuk szerint ott rejtőzött a férfi. A lakóházat átkutatták, és a körözött férfit egy szekrény mögött, pokrócok alá elrejtőzve megtalálták, elfogták, és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították.

A férfi ellen aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást. Nyíregyházára szállították és az eljárást folytató nyomozó hatóság munkatársai megkezdték az élet elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi elszámoltatását, kihallgatása folyamatban van – írja a Blikk.hu.

A rendőrség közzétette az elfogásról készült videót is.

Related posts