Döbbenetes: azzal szórakoztak a fiatalok, hogy a sínek között rohangásztak a vonatok előtt

Megosztás

Az egyik sebesvonatot vészfékezésre is kényszerítették, csak a szerencsén múlott, hogy nem történt halálos baleset. A rendőrség próbálja az összes fiatalt beazonosítani a felvételek alapján, néhányat már sikerült is. Tényleg ez a szórakozás? Mindig van lejjebb.

Sínek között szaladgáltak a fiatalok, miközben jött a vonat. Emiatt a Debrecen irányába tartó sebesvonat vezetője gyorsfékezésre és megállásra kényszerült. A debreceni rendőrök most keresik a képen látható fiatalokat.

A rendelkezésre álló adatok szerint eddig ismeretlen fiatalok január 8-án, 13 óra 20 perckor, az Ebes-Debrecen állomás közötti szakaszon, a nyílt pályán, a vasúti sínek között szaladgáltak. Emiatt a Debrecen irányába tartó sebesvonat vezetője gyorsfékezésre és megállásra kényszerült. Személyi sérülés azonban szerencsére nem történt.

Sokkoló: sínek között rohangáltak a fiatalok, miközben jött a debreceni vonat

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható fiatalokat felismeri, vagy aki az esetet látta, azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Kapcsolódó cikkek