Féltestvérét molesztálta egy borsodi férfi, az édesanyjával együtt elítélték

Megosztás

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott egy borsodi kistelepülésen, családon belül történt szexuális erőszak ügyében.

Az ítéleti tényállás szerint a II. rendű vádlott nő egy házban lakott felnőtt fiával, az I. rendű vádlottal és egy másik kapcsolatából származó, nagy korkülönbséggel született kiskorú lánygyermekével. A család rossz anyagi körülmények között élt, mindannyian egy helyiséget használtak, egy szobában aludtak.

Az I. rendű vádlott a kislánnyal 4 és 8 éves kora között különféle szexuális cselekményeket végzett, illetve őt azok eltűrésére kényszerítette. A történtekről édesanyjuknak, a II. rendű vádlottnak tudomása volt. Ebben az időszakban a nő azt is megengedte fiának, hogy hozzá szexuálisan közelítsen, úgy, hogy a kislány is jelen volt. A sértettet 2016-ban emelték ki a családból, azóta nevelőszülők nevelik.

A törvényszék a vádlottak büntetőjogi felelősségét egyrészt folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt állapította meg, amelyet az I. rendű vádlott tettesként, míg a II. rendű vádlott bűnsegédként követett el, másrészt mindkettőjüket bűnösnek mondta ki vérfertőzés bűntettében, illetve a II. rendű vádlottat kiskorú veszélyeztetése bűntettében is.

Mindezek alapján a törvényszék az I. rendű vádlottat 10-10 év, míg a II. rendű vádlottat 5-5 év szabadságvesztésre, illetve közügyektől eltiltásra ítélte, valamint mindkét terheltet végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A vádlottak és védőik felmentés és enyhítés iránt is fellebbeztek, míg az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Kapcsolódó cikkek