Novák Katalin felfüggeszti a Fidesz-párttagságát

Megosztás

Novák Katalin egy interjúban leszögezte, hogy a köztársaságielnök-jelöltek „párthoz kötődése általános Magyarországon és külföldön is, semmi újdonság nincs benne”. A kérdés szerinte az, hogy hivatalba lépve képes-e az államfő a nemzet bármilyen egyéni vagy csoportérdek feletti egységét megjeleníteni.

Ami a kritika női részét illeti: a baloldali politikusok folyton női vezetőket követelnek. Most, hogy egy nő lehet a köztársasági elnök, előre bábunak minősítik. Mi ez, ha nem lenézés? Persze lehet, hogy nemcsak a nőket, hanem a jobboldali férfiakat is lenézik. Anélkül, hogy érdemi kritikát fogalmaznának meg vagy valódi választási lehetőséget kínálnának – írta az Index.

A volt családügyi miniszter a Mandinernek azt is elárulta, hogy felfüggeszti a Fideszben a párttagságát.

Novák Katalin úgy látja, hogy a világban nem csak az anyagi erőforrásokért, a politikai befolyás növeléséért folyik ádáz küzdelem. Ideológiai hidegháborúra kell berendezkednünk, ahol a szabadság és a szabadosság áll egymással szemben. Van tehát feladat. Nem leszek tétlen államfő a nemzetközi térben sem.

A 2010-es blogbejegyzését, amelyet még Németországban élve írt, és arról szólt, hogy hálát ad, amiért nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként kell élniük „röhejes jövedelemből”, azzal magyarázta, hogy ma éppen úgy tiszteli a kórházi ápolók, a szociális területen dolgozók vagy a pedagógusok munkáját, mint tíz évvel ezelőtt.

Related posts