A kormány 21%-os béremelést ígért, de van olyan védőnő, akinek 80 ezerrel csökkent a fizetése

Megosztás

Ismét, már sokadszor tapasztalhatjuk, hogy ha valamit ígér az Orbán-kormány, oda kell figyelnünk az apró betűs részre is. Elveszett a pótlékok zöme, ezzel pedig a nagy béremelés egy súlyos csökkenést okoz, nem egy és nem két dolgozónál. Láttunk már ilyet korábban is

„80 ezer forint pótlék tűnt el, sírhatnékom van” – írta egy védőnő Facebookon. Az RTL Klub Híradójának beszámolója szerint a fenti bejegyzés nem egyedi: többen írnak arról, hogy annak ellenére lett kevesebb a bérük, hogy a kormány 21 százalékos béremelést ígért az ágazatban.

A Védőnők Egyesületének elnöke a csatorna kérdésére azt mondta, korántsem egyértelmű, hogyan jön ki az emelés. Csordás Ágnes Katalin azt mondta, hogy ha az eddigi alapilletménybe épülnek be az illetménykiegészítések, akkor várhatóan nem lesz meg a védőnőknek beígért 21 százalékos emelés. A számítás rendkívül bonyolult, azonban a végkövetkeztetés Csordás szerint a következő: akik eddig több pótlékot kaptak, mint a jelenlegi béremelés, rosszul járnak. Az intézkedés ráadásul azokat érinti igazán rosszul, akik fiatalok, pályakezdők, míg az idősebb védőnőket kevésbé érinti hátrányosan az új szabályozás.

A védőnőket 2019 óta fizetik az egészségügyi szakdolgozói bértábla alapján, sokáig a garantált bérminimum volt jövedelmük alapja, ehhez jöttek még hozzá a pótlékok. A Védőnők Egyesülete a kialakult helyzet miatt levélben fordult Kásler Miklóshoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjéhez, azt kérve, magyarázzák el nekik, hogyan kell kiszámolni januári bérüket. A szaktárca az RTL Híradójának küldött válaszában azonban csak annyit írt, hogy a 21 százalékos béremelés megvalósult. Arról azonban nem írtak, hogy az egyesület elnöke szerint a pótlékok egy részének alapbérbe építése miatt egy átlagos védőnő fizetése csupán öt-tíz százalékkal fog emelkedni. (Hvg.hu)

Related posts