Leült beszélni Márki-Zay és Jakab, de nem értenek mindenben egyet

Megosztás

Az utóbbi hetekben jól érzékelhető volt a feszültség az ellenzéki összefogáson belül, Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és Jakab Péter, a Jobbik elnöke pedig többször is nyíltan üzengetett egymásnak. A felek ezek után csütörtök délelőtt találkoztak Hódmezővásárhelyen, ahol zárt ajtók mögött beszélték át a vitás kérdéseket. Mindketten az ellenzéki egység megerősítéséről írtak közösségi oldalukon a megbeszélésen készített fotót megosztva, de több kérdésben továbbra sem értenek egyet.

„Az elmúlt időszakban volt néhány nyilvános üzengetés. Márki-Zay Péter is többször megszólalt a médiában az ellenzéki egységről – mondta Jakab Péter a Telex megkeresésére. – Én szerettem volna, hogy ezt az üzengetést befejezzük, és négyszemközt beszéljünk az ellenzéki egység megőrzésének fontosságáról.”

Hogy pontosan milyen témákat érintettek, a Jobbik elnöke nem akarta elárulni. Szerinte most az a legfontosabb, hogy ellenzék egységes erőt mutasson, ehhez pedig az kell, hogy a vitás kérdéseket zárt ajtók mögött, civilizáltan tudják rendezni. Ezért is volt ma Hódmezővásárhelyen, ahol szerinte minden vitás kérdésről nyíltan, őszintén tudtak beszélgetni.

A részletek ezen a linken olvashatók!

Kapcsolódó cikkek