Elhunyt Damu Roland

Megosztás

Hiába volt két oltása, a botrányairól is elhíresült színészt elvitte a koronavírus.

47 éves korában meghalt Damu Roland, a Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője – írja az Index.hu.

December közepén érkezett a hír, hogy a színész mélyaltatásban fekszik az egyik kórház intenzív osztályán. Akkor egy ismerőse tudatta a rajongókkal, hogy Damu Roland két oltás ellenére kapta el a koronavírust. Éppen a harmadik oltást készült felvenni, de az állapota ezt már nem engedte.

Damu először lélegeztetőgépen várta a gyógyulást, ám mivel nem reagált jól a terápiára, átszállították egy másik kórházba, ahol műtüdős kezelést kapott. Erről először az egyik ismerőse tájékoztatott a színész Facebook-profilján kommentben. Most ugyanez a férfi közölte szintén a Facebookon, hogy ma éjjel Damu Roland elhalálozott, amit a színész családja a Blikknek megerősített.

Damu Roland egészségi állapotáról idén nyár végén érkezett először hír. Akkor arról számolt be a bulvársajtó, hogy betegségei miatt már nem tudott munkát vállalni. Ismerősöktől és barátoktól próbált pénzt kérni, hogy ki tudja váltani a gyógyszereket. 

Kapcsolódó cikkek