A kakaó egyszerre oka és áldozata a klímaválságnak

Megosztás

Felére csökkenhet a kakaótermesztésre igazán alkalmas területek nagysága a klímaváltozás miatt a 2040–2070 közötti időszakra, miközben az elmúlt évtizedekben csak a kakaótermesztés miatt több millió hektár erdőt irtottak ki, jelentősen hozzájárulva ezzel a klímaválsághoz. A csoki karbonlábnyoma így magasabb, mint több tejterméké, de egyes számítások szerint akár a baromfiét is meghaladja. Bár több klímabarát megoldás is lenne a hozamcsökkenés mérséklésére, megvan a kockázata, hogy újabb erdőirtásokkal próbálják biztosítani az exportot.

dr. Kis Anna meteorológus írása, mely a Másfélfok portálján jelent meg először.

A kakaó az egyik fő okozója az erdőirtásnak Nyugat-Afrikában, ami talajromláshoz, a víz elérhetőségének bizonytalanságához, a csapadékeloszlás eltolódásához, a biodiverzitás csökkenéséhez vezet. Ezek a következmények összességében alacsonyabb terméshozamokat  eredményeznek, ami miatt további erdőirtás szükséges, hiszen a gazdák kompenzálni szeretnék a terméskiesést.Indonéziában is hasonló csapdába kerültek. Az 1980-as években közel egy millió hektárnyi erdőt alakítottak kakaóültetvénnyé. Azt várták, hogy ennek eredményeként meg fog növekedni a kisgazdák bevétele, holott a talaj tömörödését és minőségének romlását tapasztalhatták a csökkenő biodiverzitás és mikrobák miatt, valamint a csökkenő beszivárgás és talaj-víztározás következtében.

Becslések szerint 1988–2008 között 2-3 millió hektárnyi erdőveszteséget írhattunk a kakaótermesztés számlájára.

A kakaóültetvények terjedése tehát hozzájárul az erdőirtáshoz köthető szén-dioxid kibocsátáshoz. Ennek eredményeként a csokoládé is rendelkezik karbon-lábnyommal. Becslések szerint a csoki karbon-lábnyoma akár 19 kg CO2-ekvivalens/kg is lehet (összehasonlításként: a marhahús esetén ez az érték 60kg CO2-ekvivalens/kg, a kukorica esetén 1kg CO2-ekvivalens/kg, az almáé csupán 0,4kg CO2-ekvivalens/kg). A fokozott műtrágya használat a nitrogén-oxid kibocsátásának növekedéséhez vezet, ami szintén hozzájárul a karbon-lábnyom emeléséhez.

Mi kell a kakaónak?

A kakaó számára éghajlati szempontból az az optimális, ha a napi hőingás 8 °C alatt van és az átlaghőmérséklet 20-27 °C közötti. A 10 °C alatti hőmérséklet már végzetes lehet a növény számára, ugyanakkor a túl nagy hőség sem jó, például káros lehet a gyökérfejlődésre. Bőséges csapadékra van szüksége, 1500-2000 mm-re egységesen elosztva az év során (összehasonlításképp: Magyarországon az évi átlagos csapadékösszeg 500-750 mm). A kakaónövény továbbá magas páratartalmat, valamint szélvédettséget is igényel, és szereti a nitrogénben gazdag talajt.

Az ültetvények alapvetően az Egyenlítőtől ±20 földrajzi szélességi fok távolságra találhatóak meg.A legnagyobb kakaótermesztő országok Elefántcsontpart, Ghána és Indonézia.Az első két helyezett a globális termelés kb. 60%-át adja és gazdasági szempontból is meghatározó tényező, hiszen az ottani lakosság kb. negyedének biztosít megélhetést.

Forrás: Our World in Data

Klímacsapda

A klimatikus változások a kakaótermesztésre használt területek eltolódását eredményezhetik – amely magában rejti az új erdőirtások kockázatát.A szimulációk szerint a kakaótermesztésre kevésbé alkalmas területek nagysága növekedhet, de az igazán alkalmasakcsökkenni fognak – a jelenhez képest 2040–2069-re feleannyi lesz.

A kakaó hozamára negatív hatást gyakorol az alacsonyabb csapadékmennyiség. Például az El Niño Déli Oszcilláció (ENSO) jelenség következtében fellépő legnagyobb aszály miatt (1997/1998, 2002) Közép-Sulawesiben a betakarított kakaóbab átlagosan 62%-kal kevesebb volt a megszokott szinthez képest.

Ghánában elsősorban a hőmérséklet emelkedése és a kiszámíthatatlan csapadék okoz gondot. Afrikában a globális átlagnál erősebb a melegedés: a nyugati területeken a 21. század végére (az 1900-as évek végéhez viszonyítva) 3-6 °C-os növekedés is elképzelhető.

Egy 2013-as tanulmány szerint feltételezhető, hogy Nyugat-Afrikában a hőmérsékletnövekedés elsősorban közvetett úton lesz negatív hatással a kakaóra, hiszen például a kb. 2 °C-kal melegebb Malajziában is megterem a növény. A melegedés miatt azonban megnövekszik a potenciális párolgás mértéke (különösen július és szeptember között), így megváltozik a víz elérhetősége a növény szempontjából. Összességében a hőmérséklet- és csapadékváltozás eredményeként az aszálykockázat növekedése várható, így általánosságban csökkenni fog a kakaó számára alkalmas terület nagysága Elefántcsontparton és Ghánában is. A szimulációk szerint ugyan lesz néhány régió,ahol a jelenleginél jobb körülmények valószínűsíthetők a jövőben, azonban ezen területek mérete elenyésző.

Egy újabb, 2016-os vizsgálat szerint Nyugat-Afrikában a száraz évszakban előforduló legmelegebb hónap maximumhőmérséklete fontosabb tényező lehet a kakaó szempontjából, mint a víz elérhetősége. Globális klímamodell szimulációk alapján a csapadék kismértékű növekedése és a száraz évszak rövidülése várható, amik együttesen képesek lehetnek ellensúlyozni a megnövekedett potenciális párolgás okozta nagyobb vízigényt. Azaz a jelenleginél nem lesz rosszabb az aszály hatása, viszont a hőmérsékletemelkedés már önmagában is problémát jelenthet. A maximumhőmérséklet megközelítheti a 38 °C-ot, ami a kakaó tűréshatára. Tehát a 21. század közepére a száraz évszak maximum-hőmérséklete lesz az, ami legalább ugyanannyira vagy még fontosabb korlátozó tényező lesz a kakaó számára, mint a száraz évszak csapadékmennyisége.

A kakaó termékenységét különböző kártevők is befolyásolhatják, ilyen például a kukorica-kislisztbogár, amely a kakaóbabok minőségi és mennyiségi romlását eredményezi. A kakaóhoz hasonlóan, a kukorica-kislisztbogár is a magas relatív nedvességet és a meleget kedveli, de a túl forró idő már megterhelő számára. A klímaváltozás következtében az Egyenlítő környéki területek kevésbé lesznek alkalmasak a bogárnak, viszont elterjedésének északi és a déli határvonala kitolódhat (északi, illetve déli irányba). Tehát új, korábban nem jellemző helyeken is előfordulhat: a legnagyobb potenciál az elterjedését tekintve Afrikára becsült (ahol a világ kakaótermelésének nagy része zajlik).

Mit tehetünk? Mérséklés, alkalmazkodás, diverzifikáció

A klímaváltozás mérséklése mellett fontos a már bekövetkezett változásokhoz való alkalmazkodás. Bár a kakaótermesztők egyre inkább tisztában vannak a klímaváltozás okaival és következményeivel, ugyanakkor megfelelő források (anyagi, eszközök, tudás) hiányában az alkalmazkodás rendkívüli kihívást jelent számukra, ezért agazdák támogatása, továbbképzése fontos.

Az alkalmazkodás egyik lehetséges módja az árnyékolás.A kakaó levelének hőmérséklete 4 °C-kal csökkenhet az árnyékolás következtében. A megfelelő szellőztetés is fontos, mert csökkenti a gombás megbetegedések előfordulását és elegendő teret biztosít a növény számára. Továbbá a szellőzés is csökkentheti a hőmérsékletet, de az erős szélre már érzékenyek a levelek. Azért is előnyös, ha egymástól távolabb ültetik a kakaót, mert így csökken az egységnyi területre jutó vízigény. Persze ugyanakkor a hektáronkénti terméshozam csökken és a gyomokra is nagyobb figyelmet kell fordítani ez esetben.

Megoldás lehet továbbá, ha a hőstressznek és a szárazságnak jobban ellenálló fajtákat termesztenek. Egy másik technológiai megoldás a növény-menedzsmenten alapul, ami biztosítja, hogy a növény bizonyos fejlődési fázisai ne essenek egy időbe a kifejezetten ártalmas klimatikus körülményekkel.

Fontos továbbá, hogy – az érintett területeken – védekezzenek a kártevők ellen. A kukorica-kislisztbogár esetén például LED-csapdákat, füstölést, hőkezelést alkalmaznak.

A monokultúra nem vált be, mert a gazdák szerint jobban megviseli az extrém időjárási körülmény (heves eső vagy hosszú száraz időszak) és bevételük is csak a betakarítási időszakban van. A gazdák számára ezért alkalmazkodási lehetőség a diverzifikáció: a kakaón kívül más növényeket is termesztenek, hogyha a kakaótermés rossz, akkor legyen más jövedelemforrásuk – valamint árnyékolást biztosíthat a többi növény a kakaó számára.

Akakaóültetvények miatti erdőirtásokat fel akarják számolni, de a növekvő kereslet miatt nagyobb terméshozamra lenne szükség, ami összességében intenzívebb termelést igényel.

A kakaóbab csak egy kis része a növénynek, így sok hulladék is keletkezik, amit nem exportálnak. Elefántcsontparton egy olyan biomassza üzem létesítésén dolgoznak, amely ezt a hulladékot használja fel. Az üzem 1,7 millió ember villamos áram igényét fedezheti és csökkenhet az üvegházgáz-kibocsátás a meglévő erőművekhez hasonlítva. Kisebb léptékben Ghánában is van példa a kakaónövény ilyen jellegű hasznosítására.

Mindannyiunk, azaz a vállalatok, forgalmazó cégek és a fogyasztók érdeke is, hogy fenntartható módon termesszünk kakaót és kereskedjünk vele. Ezt segíthetjük elő, ha aFair Trade csokoládékat részesítjük előnyben. A gazdák a garantált minimum áron kívül további prémiumot kapnak, ami jobb életkörülményeket eredményez és a közösség számára fontos létesítmények (kórházak, iskolák) fejlesztését is lehetővé teszi.

Kapcsolódó cikkek