A kormány 7 milliárdot ad a budapesti Színházi Olimpiára, ebből hatot a még nem létező, 2023-as költségvetésből

Megosztás

Igen, már jóval a választások utáni időszakra is gyorsan lekötnek 6,2 milliárdot, miközben még körvonalakban sem létezik a 2023-as költségvetés. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem biztos, hogy tavasszal nem zajlik le egy kormányváltás. Orbánék évekre előre is osztogatnak hatalmas pénzeket.

Az 1994-ben Görögországban kitalált rendezvényt a Nemzeti Színházban összekötik majd a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) tízéves, illetve Madách Imre születésének 200. évfordulójával.

Az alapító Teodórosz Terzopulosz rendező, aki többször dolgozott már Budapesten, 2020 januárjában jelentette be, hogy Magyarország nyerte el a 2023-as, 10. Színházi Olimpia rendezési jogát. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott: a Színházi Olimpia magyarországi rendezése egyedülálló lehetőség a magyar kultúra számára, hogy felmutathassa világraszóló értékeit határon innen és túlról, valamint diplomáciai szempontból is megerősítse pozícióit.

Egy péntek este közzétett kormányhatározat „elismerve a Színházi Olimpia 2023. évi magyarországi megrendezésének kiemelt kultúrstratégiai jelentőségét, továbbá nemzeti identitásunk és nemzeti értékeink a nemzetközi közösséggel való megismertetése fontosságában játszott szerepét”, a jövő évi költségvetésből 560 millió, a még nem létező 2023-asból pedig 6,2 milliárd forint központi forrást utal ki erre a célra.

A határozat a szokásos módon fogalmaz: „felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – gondoskodjon” ezen összegek rendelkezésre állásáról. Arra nem utal a kormány, hogy mindez már a következő parlamenti ciklust és a következő – lehet, hogy a mostanival azonos, de lehet, hogy tőle eltérő – kormány időszakát érinti. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek