Tanárhiányra számítanak a kötelező oltás bevezetése miatt

Megosztás


Egyes állami iskolákban már elrendelték a tantárgyfelosztás átdolgozását, hogy átcsoportosítsák azoknak a pedagógusoknak a feladatait, akik december 15-ig sem hajlandók beoltatni magukat és ezért fizetés nélküli szabadságra küldik őket – írja a Népszava a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) értesülésére hivatkozva.

Ha marad a jelenlegi helyzet, mintegy 10 ezer tanár hiányozhat december közepétől az iskolákból.

A kieső tanárok feladatait a többi pedagógusnak kell majd ellátnia, a közoktatásban dolgozókat ezért a munkáért helyettesítési díj illeti meg. Az érdekképviselet a szakképzésben foglalkoztatott oktatóknak azt ajánlja, kössenek külön megállapodást a feladatok elvégzésére, viszont ne érjék be a korábbi gyakorlat szerinti 3045 forintos helyettesítési óradíjjal.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a december 15-ei határidőn nem kívánnak változtatni, addig kell megkapniuk a pedagógusoknak a koronavírus elleni vakcina első adagját, különben nem dolgozhatnak. Gulyás a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy a pedagógusok 92 százaléka van beoltva. Ebből következik, hogy kb. 10 ezer tanár lehet oltatlan.

Kapcsolódó cikkek